Maggie Stiefvater az a szerző, aki minden egyes alkalommal képes elvarázsolni a könyveivel, nincs olyan alkalom, hogy a szavai által keltett hangulat ne hatolna a lelkem legmélyéig. Az általa papírra vetett történet szólhat a hideg időjárás farkasokra gyakorolt hatásáról és az érzelmek erejéről (
Mercy Falls farkasai trilógia), az emberek és a tündérek világa közötti elmosódó határokról és az ebből fakadó problémákról (
Tündérdallam sorozat) vagy játszódhatnak az események egy ősi mágiával átitatott szigeten – teljességgel mindegy, mert a hatása ugyanaz.
![]() |
Értékelés: 10/10 (kedvenc lett) Kiadás éve: 2014. Terjedelem: 448 oldal
Fordította: Vallató Péter
Borító ár:
2.999,- Ft (kartonált) /3.999,- Ft (kemény borító) A mű eredeti címe: The Scorpio Races Műfaj: YA fantasy, misztikus |
Thisby nem más, mint egy kopár sziget a tenger közepén, több órányi hajóútra a szárazföldtől, amelyet alig pár ezren laknak, de ez a talpalatnyi föld mégis minden évben különleges események színhelye. Október második felében capall uiscék (ejtsd: kapell iske), azaz vad tengeri lovak bukkannak fel a habokból és lépnek a szárazföldre – ez a jel, amelynek hatására megkezdődik a híres verseny, a Skorpió Vágta szervezése. Nem egyszerű erőpróba ez, hiszen ezek a lények csak részben hasonlítanak a békés hátasokra: a tenger szülöttei ők, hatalmas teremtmények, igazi ragadozók, legfőbb táplálékuk a hús és a vér, folyamatosan hallják a tenger hívását, zabolátlan természetük következményeként rengeteg lovas vére öntözte már a part menti homokot. De a sziget lakóit sem kell a kihívásoktól félteni, a hagyomány is kötelez, arról pedig nem is beszélve, hogy a fesztivál ideje alatti turistaforgalomból származó bevétel a sziget fő bevételi forrása – a verseny tehát minden évben megrendezésre kerül.
„A tengeri lovak éhesek és elvetemültek, gonoszak és gyönyörűek, gyűlölnek és imádnak minket.
Eljött a Skorpió Vágta ideje.”
Sean Kendrick gyerekkorában végignézte, ahogy az apja halálát leli az egyik versenyen, de ez nem riasztja el attól, hogy maga is tengeri lovakkal foglalkozzon, illetve részt vegyen a veszélyes versenyeken – a fiú négyszeres győztes. Egyetlen vágya az a vörös színű capall uisce, amellyel minden évben indul a versenyen, és amellyel különleges kapcsolatot alakított ki, de amelytől a gazdája továbbra sem hajlandó megválni.
Kate Connolly – akit a legtöbben csak Puck néven ismernek a szigeten – szüleit is a lovak gyilkolták meg, amikor éppen hazafelé tartottak a szárazföldről, ezért a lány két fiútestvérével él, meglehetősen szerény körülmények között, és kénytelenek alkalmi munkából eltartani magukat. Amikor azonban az idősebb testvér bejelenti, hogy a szárazföldre költözik, a lánynak nem marad más választása, mint indulni a versenyen, és ha lehet, meg is nyerni azt, mert csak a győztesnek járó pénzjutalom lenne képes megmenteni őket rájuk váró sanyarú sorstól.
„A capall uiscék a homokra huppantak, marakodtak és ugrándoztak, kirázták a tenger habját a sörényükből, az Atlanti-óceánt a patájukból. Visszakiáltottak a többieknek a vízbe, magas vinnyogásuktól felállt a szőr a karomon. Fürgék és halálosak, vadak és gyönyörűek voltak. Valóságos óriások, egyszerre az óceán és a sziget - akkor szerettem beléjük.”
A legkülönlegesebb az volt számomra ebben a regényben, hogy bár maga a sziget, illetve a környező tenger az ősi mágia otthonául szolgál, de mégsem ez az erő áll az események középpontjában: ebben a történetben nincs hókuszpókusz, nincsenek bűbájok, nincs szemfényvesztés. És mégis… A regény minden oldala varázzsal telített, Maggie olyan hangulatot kelt a szavaival, csodaszép mondataival, a lélek legmélyéig hatoló leírásaival, amelyet nem lehet másnak nevezni csak bűbájnak, ősi varázsnak. Mesterien használta ki azt a képességét, amellyel lelki szemeim elé varázsolta a kietlen, lakóit éppen csak eltartani képes szigetet, néha furcsának tűnő érzéseiket, a tenger habjaiból kiemelkedő különleges lényeket, valamint az emberekkel való furcsa kapcsolatukat.
Teljesen a könyv hatása alá kerültem, napokig másról sem beszéltem, és aki csak a közelembe került, annak biztosan meg kellett hallgatnia néhány idézetet. Az elejétől a végéig hatalmas élvezetet jelentett a regény olvasása, a fantasztikus és egyedi hangulatért cserébe pedig még azt is elnéztem, hogy a történet csak néha pörgött fel és a cselekmény sem volt éppen a legfondorlatosabb – nem is illett volna más tempó ehhez a meséhez, ez a könyv így volt tökéletes a számomra.
Jó néhány elolvasott Stiefvater regénnyel a hátam mögött, nyugodtan kijelenthetem, hogy ez az elbeszélés más, mint a szerző által eddig papírra vetett többi írás: kevesebb mágia és több emberi tényező került a lapokra. Bár alapjaiban young adult történetről van szó, hiszen a főszereplők fiatalok, de olvasás közben én egy percig sem éreztem, hogy ez lapulna meg a háttérben – a sablonosságot, a kliséket pedig nyugodtan el is lehet felejteni.
Sean és Puck olyannyira a saját, zárt világaikban élnek, hogy a két fiatal a sziget mérete, illetve korlátozott lélekszáma ellenére nem ismeri egymást, és csak a verseny miatt terelődik a másik felé a figyelmük. Megismerkedésük, első találkozásuk nem éppen problémamentes, az egyik az adott helyzetben sebezhető, a másik túlságosan is megközelíthetetlen és fél lábbal a tengerben áll, idő kell hozzá, hogy ne csak egy versenytársat lássák a másikban, az érzelmeik csak lassan tudatosulnak bennük, és soha nem tolakodnak az események előterébe. Mindkét főszereplőt megtépázta az élet vihara, a sziget sokkal többet vett el tőlük, mint amit adott nekik, de pont ezért céltudatosak, makacsak és erősek – ugyanakkor mégis sebezhetőek.
„– Mondd el nekem, milyen! A vágta.
Olyan, mint egy csata. Lovak, férfiak és vér káosza. A leggyorsabbak és legerősebbek vesznek részt rajta, akik megmaradtak a kéthetes felkészülés során a homokon. A hullámverés az ember arcában, a november halálos varázsa a bőrön, a Skorpió dobok lüktetése a szívek helyén. Szerencsés esetben a sebesség. Élet és halál, vagy éppen mindkettő: nincs semmi hozzá fogható.”
A regény egy viszonylag rövid időszakot, mindössze egy hónapnyi időtartamot mutat be, a történet az első capall uiske megjelenésekor kezdődik és pár nappal a vágta befejezését követően ér véget. A vágta az, amely minden eseményt meghatároz: megismerhettem a tengeri lovak természetét, a felkészülés viszontagságait, olvashattam a lovasok jelentkezéséről, majd a fesztivál keretén belül megtartott felvonulásukról, az edzésekről, az ellenérzésekről, a szigeten mindent átható ló kultuszról, végül pedig magáról a versenyről. Minden megvan ebben a regényben, amely miatt azt mondom, hogy ez egy igazán élvezetes olvasmány: egyszerre szépséges, ijesztő és különleges, teljes mértékben képes volt kiszakítani a mindennapokból és az olvasás idejére elrepített egy másik világba – a történet vége pedig képes volt könnyeket fakasztani a szememből.
A lovak nagy imádójaként alig tudtam választani a rengeteg nekem kedves jelenet közül, a lassú történetvezetés elringatott, az időnként felbukkanó izgalmas részek pedig pont akkor ráztak fel, amikor szükségem volt rá, ráadásul még a romantikára vágyó részem is megkapta a maga jussát. A regény nagy előnye, hogy azok is bátran a kezükbe vehetik, akik nem ragaszkodnak a történetbeli rózsaszín érzelmekhez, éppen csak el akarnak mélyedni egy gyönyörűen megírt történetben. Még egy előnye van a kiadványnak: önálló történet, nem pedig egy végeláthatatlan sorozat egyik darabja – legalábbis eddig úgy néz ki.
Ha már olvastál Maggie Stiefvater könyvet, akkor tudod, hogy miről beszélek, és nem kell sokáig győzködnöm arról, hogy ezt a regényt olvasnod kell – még akkor is, ha némileg más élményt ad, mint a többi írása. Ha még nem olvastál eddig az írónőtől semmit, akkor itt az ideje, hogy ez az elmaradás minél hamarabb pótlásra kerüljön. Hogy melyikkel érdemes kezdeni? Bármelyikkel.
Rajongó véleményem az
ekultura.hu oldalon is megjelent.
.jpg)
.jpg)
