Könyvek erdeje

Aki ismer, az tudja rólam, hogy nem veszem akármelyik romantikus vagy erotikus műfajú regényt a kezembe, de megtaláltam azokat az embereket, elsősorban bloggereket (bloggerinákat), akik jártasak ebben a témában és tudom, hogy megbízhatok a véleményükben, az ízlésükben. Ők az én, határozottan jól működő szűrőim ebben a romantikus könyvdömpingben, és nekik köszönhetem, hogy eddig olyan, a műfajba tartozó kötetek kerültek a kezembe, amelyekkel ha nem is voltam minden esetben teljesen elégedett, de csalódást sem okoztak. Hálám örökké üldözni fogja őket! :D

Értékelés: 10/10

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 320 oldal

Fordította: Szieberth Ádám

Borító ár: 2.990 ,- Ft

A mű eredeti címe: Tangled

Sorozat: Behálózva

Folytatás: Twisted, Tamed, Tied
Kiegészítő novellák: Tangled Extra Scenes,
Holy Friggid Matrimony: A Tangled Series
Short Story
Műfaj: erotikus, romantikus
Különlegesség: férfi nézőpont

Pontosan így került a figyelmem középpontjába ez a regény is: nagyon jókat hallottam róla, mindenki csak lelkendezve ecsetelte az élményeit, és ezzel sikerült annyira felpiszkálniuk az érdeklődésem, hogy az egyik, szinte ad hoc jellegű rendelésemnél pofátlan módom egyszerűen beugrott az én kosáramba is. A kézbe vételnél persze meglepődtem, hogy mennyire picike, de hamar túlléptem az általa okozott döbbeneten - csak, hogy egy másikba essek, amelyet maga a szöveg okozott, és amelynek olvasását irdatlan mértékű, illetve hangerejű kacagás, valamint kuncogás kísérte.

Drew Evans igazi főnyeremény, legalábbis ő ezt gondolja magáról és persze mások is alátámasztják ezt az állítását. Miért is? Talán elfelejtettem volna mondani, hogy a pasi egyszerre szívdöglesztő, gazdag, sármos, sikeres és persze ellenállhatatlan? Nos, ez mind igaz. Ahogy az is, hogy ami a hódításait illeti: eddig még soha nem kellett megerőltetnie magát, mert a nők a lábai előtt hevernek, az élete nem áll másból, mint egyéjszakás kalandokból, és ez az elköteleződés mentes életvitel, a haverokkal való időtöltés teljesen megfelel az elképzeléseinek. Csak hát a legnagyobb bikát is elkapják egyszer a szarvánál fogva, és akkor bizony befellegzett az addigi életstílusnak. Hohó, de itt pont nem ez történt... Aki itt kivetette a hálóját, az nem más, mint Drew, azt a hölgyet pedig, aki nem adta be a szépfiú első szavára - de még a sokadikra sem - a derekát, Katherine Brooks-nak hívják. Az első találkozás színhelye egy táncos szórakozóhely, amelyet a későbbiekben Drew azon megdöbbenése követ, hogy a kiszemelt leányzó nem más, mint az új munkatárs, tehát több szempontból is tiltott gyümölcsnek számít, és hogy Drew szavait idézzem: "Nem szarok oda, ahol eszem, nem dugok ott, ahol dolgozom." Ugyanakkor az is tény, hogy amire akár a legkisebb tiltás is vonatkozik, annak hatalmasra tud nőni a vonzereje. Jaja, az a bizonyos tiltott gyümölcs, pont arra gondolok magam is.

"Látják azt a mosdatlan, borostás rakás szerencsétlenséget a kanapén? Azt a piszkosszürke pólós, szakadt mackóalsós fazont?Az vagyok én, Drew Evans."

Az előbbiekben felsorolt események már múltat jelentik, ott kapcsolódunk be a történetbe, hogy Drew teljesen maga alatt van, azt állítja magáról, hogy influenzás, pedig nem is... Szóval Drew mesélni kezd és mi megismerjük szerelembe esésének, hatalmas baklövésének, valamint világra szóló fájdalmának történetét - amikor pedig utolérjük az eseményeket, a továbbiakban vele együtt követjük végig a szeretett nőért vívott kétségbeesett küzdelmét. Higgyétek el nekem, hogy megéri rászánni az időt. :)

"Hölgyeim, elárulok egy titkot: nem tudunk olvasni a gondolataikban. És hogy őszinte legyek, a magam részéről nem is tudom, hogy akarok-e. Mert a női agy elég ijesztő hely."

Ha emlékeztek még rá, hogy egyes - leginkább new adult - kategóriába tartozó regényekkel kapcsolatban milyen hosszan és átéléssel zengtem ódákat arról, hogy mennyire imádom a váltott fejezeteket, amikor a női nézőpont mellett a férfi szereplő gondolatai is megszólalnak - mert az egyébként mindig érdekesebb a számomra és ha őszinte akarok lenni, olvasni is élvezetesebb - akkor egyáltalán nem okoz meglepetést az a kijelentésem, miszerint meg vagyok róla győződve, hogy ezt a könyvet az én igényeim szerint írták meg. Félreértés ne essék, itt nincs váltott nézőpont, ami ebben a könyvben a gyanútlan olvasó szeme elé tárul a maga nyers valóságában, az nem más, mint a színtiszta, követhetetlen és a legtöbb esetben a női nem számára érthetetlen férfilogika. Na, de pontosan ezért olyan különleges és élvezetes ez az iromány, mert más, mint amit a romantikus, illetve erotikus regények olvasói eddig megszoktak - a kapott élmény pedig biztosan emlékezetessé teszi a történetet.

"Egyszerű férfilogika: ha egy nő dühös, az azt jelenti, hogy szeret. Mert ha egy kapcsolatban a csaj már nem kiabál veled, akkor cseszheted. A közöny a nők halálos csókja."

Hölgyeim, kedves nőtársaim, ugye rajtam kívül más is észrevette azt, hogy a férfiak nagyon tudnak szenvedni és a legkisebb megbetegedésnek is akkora feneket tudnak keríteni, mintha a halálukon lennének. Nos, ha mindenki egyetért velem, akkor már csak azt kell elképzelni, ahogy egy szerelmi bánat miatt senyvedő férfi szemszögéből nézve megismerjük az eseményeket, miközben persze áradnak felénk az érzései és persze igyekszik mentegetni magát - mint mondjak, nem éppen szokványos a tálalás módja.

De pont ez adja a dolog pikantériáját, hiszen - nem titkolom - a legtöbb esetben pont a férfiak számára teljesen elfogadott nézeteken, illetve azok kommunikációs buktatóin kacagtam a legnagyobbakat. Persze nem szabad figyelmen kívül hagyni a főszereplő és mesélő, Andrew - vagyis Drew - Evans hasizmokat erősen igénybe vevő társalgási és véleménynyilvánítási stílusát sem. Hogy még erősebb legyen az élmény és a szegény, szenvedő férfi érzéseit még jobban átérezzük, Drew nem csak mesél, hanem diskurál is az olvasóval, időnként kiszól az oldalakról, felhívja a figyelmünket arra, amit ő - az erős, határozott, de a saját nagyságától teljesen eltelt férfi - akkor nem vett észre, ugyanakkor most utólag már fontosnak tart, és persze igyekszik megmagyarázni egy-egy tipikus reakciót, az adott helyzet férfiakra jellemző logikai következtetéseit. Ennél már csak az murisabb, amikor a női lélek rejtelmeit boncolgatja - vagyis inkább csak próbálkozik vele.

"Papucs alatt nyögő balfék, Drew a neved!"

A fentebb leírtak összességében olyan történetet eredményeztek, amelynek bizony nagyon hamar sikerült engem kilóra megvennie, amely - ha figyelembe vesszük a cáfolhatatlan tényeket - bizony nem tekinthető elhanyagolható mértékű tettnek. Mielőtt még bárki is megkérdőjelezné a józan eszem vagy éppen az előbbiek függvényében valami különleges cselekményre számítana, kijelentem, hogy maga az alapszituáció, a közbenső események, de még a végkifejlet sem tekinthető igazán különlegesnek, sőt teljesen szokványosés szinte semmi meglepetést nem okoz. Ami miatt mégis képes vagyok ilyen rajongó üzemmódban nyilatkozni erről, a kinézetre meglepően aprócska könyvecskéről, az nem más, mint a fergeteges stílus és előadásmód, a poénok és kinyilatkoztatások tömege. Azt pedig el kell ismerni, hogy eddig hasonlóval még nem találkoztam - az első élmény pedig, mint tudjuk, mindig meghatározó jelentőségű.

Drew Evans engem leginkább - igen, még friss az olvasási élmény - Bennett Ryan-ra emlékeztet, csak talán kevésbé nyers és mocskos szájú, de mindenképpen eléggé arrogáns és nagyképű ahhoz, hogy össze lehessen hasonlítani őket. Ráadásként még az alapszituáció is hasonlít a két könyv esetében - hiába no, nincs új a nap alatt. Vagy mégis? Hiszen mindkét könyv tudott valami egyedit és különlegeset adni a számomra, valamint sikerült elvonnia a figyelmem a problémás hétköznapoktól - és ez már önmagában is értékelendő teljesítmény.

Kate egy erős és határozott nő benyomását keltette, és kedveltem a beszólásait és a megnyilvánulásait. Ugyanakkor az is tény, hogy a történetet Drew vitte el a hátán, és hát ez nem meglepő, hiszen végül is itt most az ő nézőpontja volt a lényeg. A mellékszereplők között is találtam kedvemre valót, mert a regényben éppen csak párszor felbukkanó hölgyemény, Dee, teljesen megfogott, nagyon bírtam a stílusát, és szívesen olvasnék egy róla szóló részt. Csak, hogy példával is szolgáljak a szókimondását és a meglátásait illetően:

"Tudod, Drew, a hímneműek három csoportra oszthatók: vannak a kisfiúk, a pasik, és a férfiak. A kisfiúk, mint például Billy, soha nem nőnek fel, soha nem komolyodnak meg. Csak magukkal törődnek, a zenéjükkel, a kocsijukkal. A pasik, mint például te, a mennyiségre utaznak, meg a változatosságra, ezért zavarják le futószalagon az egyéjszakás kalandokat. És vannak még a férfiak, például Matthew. Ők sem tökéletesek, de azért mást is tudnak értékelni a nőkben, nem csak a ruganyos bőrüket, meg a szájuk szívóerejét."

Említettem, hogy Drew kevésbé mocskos szájú, mint Mr. Ryan: ez így igaz, de azért néhány esetben neki is ki kellene mosni a száját szappannal. Viszont, ahogy a másik könyv esetében, úgy itt sem zavart a káromkodás, mert számomra teljesen életszerű helyzetekben bukkantak elő Drew szájából az egyesek által kifogásolható szavak. A reális és valósághű megközelítés az egész könyvre igaz, annak minden szituációjára és párbeszédére is jellemző, tényleg élnek a karakterek, lubickolnak az érzéseikben, hatalmas baklövéseket követnek el, és persze állandóan hihetetlen, de mégis valós helyzeteket teremtenek, amelyeken mi olvasók nagyon is jókat kacagunk.

Ha csak egy kicsit is tetszett a Gyönyörű rohadék vagy kedveled a regények férfi nézőpontú fejezeteit, esetleg valami üdítő olvasmányra vágysz, amely feldobja a hangulatod, de nem zavarnak testgyakorlás helyenként tűzforróságú erotikus jelenetei, a káromkodások, akkor ez a te könyved - mindenképpen olvasd el! Mint mondtam: engem megvett kilóra. :D

A Sikoltók-sorozatban első benyomásra a történet alapját adó mitológia, azaz a lúdvércek különleges világa fogott meg és ejtett rabul. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy – minden eddigi nyilvánvaló hibája ellenére – a sorozat képes értéket közvetíteni, a kötetekben mindig található valamilyen aktuális mondanivaló, amely egyszerre képezi az adott rész cselekményének alapját, valamint felhívja a figyelmet a mindennapokban előforduló konkrét problémákra.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Jaffa Kiadó

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 326 oldal

Fordította: Farkas Veronika

Borító ár: 2.490- Ft

A mű eredeti címe: My Soul to Keep

Sorozat: Sikoltók
Előzmény: Lélektolvajok, Lélekmentők

Folytatás: My Soul to Steel, If I Die, Before I Wake,
With All My Soul
Kiegészítő kötetek: Fearless, My Soul to Lose,
Reaper, Never to Sleep, Last Request
Műfaj: YA fantasy, ifjúsági
A szerző másik sorozata: Vérmacskák (Shifters)

Kaylee, a fiatal lúdvérc lány mostanra már megismerte az adottságával és az alvilággal kapcsolatos szabályokat, egyre inkább kontrolálni tudja ugyanis a torkából feltörni készülő sikolyt. Képességeinek fejlesztésében nagy segítségére volt Nash, akivel nemcsak kiegészítik egymást, de az egymás felé táplált érzéseik sem elhanyagolhatóak– a lúdvérc fiú igazi barát, társ és partner, akinek nincs egyetlen hibája sem. Vagy mégis? Legutóbbi alvilági kiruccanásuk következményeivel Kaylee most, a két hónapos szobafogság letöltését követően szembesül: közeli ismerősei, iskolatársai egy ismeretlen eredetű kábítószer rabjává váltak, amelyről némi kutatás után kiderül, hogy nem más, mint az alvilágból származó Démonlehelet – közismertebb nevén a Dér –, amely különösen veszélyes az emberekre nézve. Mivel a terjesztést alapjában véve Kaylee – korábbiakban jó szolgálatot tett – ötlete tette lehetővé, ezért a lány elhatározza, hogy tesz is valamit a kialakult helyzet megszüntetése érdekében. A baj soha nem jár egyedül, Kaylee-nak ezen kívül is súlyos, minél hamarabb megoldásra váró személyes problémái vannak, az alvilági kapcsolat utáni kutakodást pedig nagyban gátolja, hogy a lelke előkelő helyen szerepel Avari, a kapzsiság démonjának kívánságlistáján.

Az örök szépség és fiatalság, illetve a siker érdekében mindent feláldozni képes emberek után, most itt az újabb, a fiatalok körében nagyon is aktuális probléma: a drog. A függőséget okozó anyag egyszerre több funkciót is betölt ebben a történetben: összekapcsolja a sorozat köteteinek eseményeit, valamint az olvasó elé tárja egy betegség kialakulását és annak következményeit.A történet rávilágít arra, hogy mennyire egyszerű – akár merő véletlenségből is – valaminek a hatása alá kerülni, s eközben hitelesen, de mégsem túlságosan nyers megfogalmazásban mutatja be, hogy mennyi mindent képes megtenni, feláldozni, áruba bocsátani az érintett azért, hogy megszerezze a következő adagját, illetve mennyire érdektelenné válik, beszűkül a függőségben szenvedő világa. Mindezek mellett pedig örültem annak, hogy immár nem különálló részekből tevődik össze a sorozat, hanem látszik a koncepció, kialakult az önálló mondanivalóval rendelkező részek között átívelő fő történetszál.

Rachel Vincent nemcsak mesél, hanem a regényeivel tanít is, és pontosan ez az, amiért kitartottam a sorozat mellett, amiért felnézek ezekre az írásokra, mert ez a fajta hozzáállás ritkaság számba megy a young adult műfajba tartozó regények esetében – és legyünk őszinték, sok más műfaj esetében is.

„A megbánás nem teszi jóvá azt, ami eltört. A bocsánatkérések nem hozhatják vissza azt, ami elveszett. Amit elveszítettünk.”

Határozottan jót tett a sorozatnak, hogy ebben a részben végre elhalványul a Nash karakterét körüllengő, szinte már hiteltelennek tűnő tökéletesség képe– a bekövetkezett események hatására a lúdvérc fiú személye sokkal inkább emberibbé vált a szememben, mint eddig. A fiatalok kapcsolata is lényegesen érdekesebb színezetet kapott, mint az előzmények esetében: a rózsaszín köd nyugalmát felkavaró probléma pedig nagyon is valós, nem tekinthető elhanyagolhatónak, nem a hasonló regényekben megszokott semmiség. Nash elgyengülése lehetőséget ad Kaylee-nak arra, hogy ő maga erősödjön, magabiztossága növekedjen, öntudatosan lépjen fel, ha szükség van rá, és kiálljon az elvei mellett, még akkor is, ha mindez fájdalommal jár.

Az ebben a részben olvasható események következtében a YA regényekben oly elmaradhatatlan szerelmi háromszögnek még csak a lehetősége is eltűnt a süllyesztőben, de nincs is szükség az érzelmek ilyen irányultságú bonyolítására, hiszen sok más érdekességgel és izgalommal szolgál ez a történet: részletesebb bepillantást ad az alvilág működésébe, hierarchiai felépítésébe, a régi ismerősök mellett pedig újabb szereplők és újabb lények bukkannak fel. Tod egyébként is kedvelt karaktere pedig még nagyobbra nőtt a szememben a cselekedetei és a történtek hatására; az olvasottak ismeretében talán az sem tekinthető véletlennek, hogy sok kiegészítő – egyelőre csak eredeti nyelven elérhető novellának – ő a főszereplője.

A misztikum és a való élet finoman fonódik össze ebben a regényben, kellő mértékben egészítik ki egymást. A probléma megoldásához szükséges finom utalások ott szerepelnek a szövegben, a figyelmes olvasó pedig sok mindenre hamarabb rájöhet, mint Kaylee, akinek csak a későbbiekben tűnnek fel bizonyos összefüggések. A történet lényegesen mozgalmasabb, komolyabb és összetettebb, mint amit az előző kötetek esetében megszoktam – úgy gondolom, a Lélekőrzők a sorozat eddigi legjobb darabja. Az egyedüli keserű szájízt talán az hagyta bennem, hogy a szereplők megint önfejűen viselkednek, a segítségkérés nehezükre esik, és természetesen mindent ők maguk akarnak megoldani.

Ha korábban meg is fordult a fejemben a gondolat, hogy búcsút kellene vennem ettől a sorozattól, akkor most már határozottan örülök neki, hogy kapott tőlem még egy esélyt, mert ebben a részben végre azt az élményt kaptam, amire számítottam, amit már a korábbiakban is vártam. Most már tökéletesen megértem, hogy miért tart ez a sorozat eredeti nyelven a tizenkettedik kötetnél,és ugyan a Lélekőrzők még csak a harmadik kötet, amely magyarul megjelent, de ha továbbra is ilyen ütemben emelkedik a történetmesélés színvonala, valamint bonyolódik a cselekmény – amelyre azért minden esély adott –, akkor bizony hat lóval sem lehet majd elrángatni a folytatásban szereplő események megismerésétől.

Véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Ha ugyanúgy éreztek a sorozattal kapcsolatban, mint én a korábbiakban, akkor az a javaslatom, hogy tőletek is megérdemel még egy esélyt a folytatás, mert ez a kötet határozottan jól sikerült.

Vannak könyvek, amelyeket hosszú ideig nézegetek, mielőtt rászánnám magam a vásárlásra, és még utána is várniuk kell a közösen átélt beteljesedésre. Egyedül a miértekre nem tudok magyarázattal szolgálni, mert általában bebizonyosodik, hogy ezek a regények fantasztikusan jók, és különleges élményt képesek okozni a számomra. Jelen esetben a fülszöveg és a borító volt az, ami miatt nem tudtam levenni a tekintetem a kiadványról, ugyanakkor a témája miatt halogattam a megismerését, mert nekem az ilyen stílusú regényekhez hangulat kell.

Értékelés: 10/10 (kedvenc lett)

Kiadó: Alexandra

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 512 oldal
Fordította: Simonné Kajsza Krisztina
Borító ár: 3.699,- Ft

A mű eredeti címe: Il suggeritore

Műfaj: krimi, thriller

Donato Carrisi-nak ez az első regénye, de sem a téma és az alaposság, sem pedig a nyilvánosság előtti szereplés és az írás nem áll tőle távol: jogtudományokból doktorált, értekezését a "folignói rém"-ről írta, majd pedig kriminológiai és magatartástudományi szaktanfolyamokon képezte tovább magát. Közel másfél évtizeddel ezelőtt kezdett el forgatókönyveket írni, mindezek mellett pedig népszerű sajtó- és tévékommentátor. Minden adott tehát ahhoz, hogy kellően megalapozott és élvezetes történet kerüljön ki a szerző kezei közül és azt kell mondanom, hogy nem is okozott csalódást, sőt...

Egy véletlen felfedezés és egy lakossági bejelentést követően a rendőrség később öt apró sírt tárt fel az erdei tisztáson, amelyben öt elrabolt kislány bal karjára akadtak rá. Goran Gavila kriminológus és különleges csapata az egész országot rettegésben tartó sorozatgyilkos, egy elképesztően beteg elme nyomába ered. Összeszokott csoportjuk Mila Vasquez ügynök személyével egészül ki, akinek fő profilja az eltűnt gyerekek felkutatása. Bármennyire is gyakorlottak, tapasztaltak és sokat látottak a nyomozók, arra amivel most kerülnek szembe, egyikük sem készült fel...

"Isten hallgat. Az ördög suttog."

Menetrend szerint most az következne, hogy mondanom kellene valamit a könyvről, de... hmmm... ez a történet olyan megdöbbentő, hogy nehezen találok szavakat, és igazán nem is lehet sok mindent regélni a cselekményről, mert annyira összetett, hogy a legegyszerűbb kijelentés is befolyásolhatja a regény által nyújtott élményt. Maradnak tehát a túlzott óvatossággal megfogalmazott mondatok és a történet rám gyakorolt hatása, az olvasottak által belőlem kiváltott érzések és gondolatok.

"(…) a sötétség hívogat és elszédít bennünket. És nehéz ellenállni a kísértésnek."

Az első megállapításom talán legyen az, hogy ez egy mesterien megkomponált és összeállított regény, amelynek cselekménye végig képes volt fenntartani az érdeklődésem. Nagyon tetszett a karakterek megformálása, mert a nyomozásban részt vevők, illetve az elkövetők is ugyanolyan érdekesek és összetettek, egyszerre profik és emberien sebezhetőek, akik mindenki elől rejtegetik a lelkük sötétebbik oldalának titkait.

"...teljesen biztos vagyok a Gonosz létezésében. Mert a gonoszságot ki lehet mutatni. A jóságot viszont nem. A Gonosz nyomokat hagy maga után. Például ártatlan gyermekek holttestét. A jóról csak tanúvallomásokat hallhatunk."

Eltűnt kislányok... gyilkosságok... csonkítások... rettegés és kétségbeesés... a rendőrökre nehezedő nyomás: az egész egy különösen furfangos, kegyetlen és beteg sorozatgyilkos utáni nyomozásnak indult, de aztán lassan és fokozatosan más lett belőle - valami sokkal mélyebb és összetettebb. Ez a történet többet ad, mint egy egyszerű nyomozás: az érdekfeszítő kutatás, a bizonyítékok összegyűjtése mellett az emberi lélek rejtelmeinek legrejtettebb - egyszerre beteges és érdekes - mélységeibe kaptam betekintést. Az ott látott sötétség elborzasztott, de az abnormális, ugyanakkor mégis zseniális gondolkodás mindezek mellett képes volt a csodálatomat is kivívni. Elgondolkoztam azon, hogy hol tartana a világ, ha egy ilyen, kétségkívül kiemelkedő képességű elme nem a morbid és mások számára káros hajlamai kiélésére koncentrálna, hanem más, az emberiség jövőjét jobbá tevő tervek létrehozásába ölné bele felesleges energiáját...

"Mert egy embernek vannak gyenge pontjai, ami által megfogható. Egy szörnyetegnek nincsenek."

A mesterien kidolgozott terv minden részlete megdöbbentett, minden egyes lépcsője a pokolba vezető út újabb megtett lépése volt a nyomozók és az én számomra is. A tettek, az elkövetési módszerek brutálisak és borzalmasak, a lelki kínok gyötrőek, a következmények véglegesek. Mégis volt a regénynek egy olyan szakasza, amikor úgy éreztem, hogy a nyomozásnak van értelme, hiszen a csapat eredményeket - lényeges fejleményeket - tud felmutatni, ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy alig jutottak valamivel közelebb a végső megoldáshoz. Döbbenet volt a számomra, ahogy lassan összeállt a kép és rájöttem, hogy ez a gonosz más, mint a többi, ez sokkal összetettebb és pont ezért sokkal kegyetlenebb is.

"Ha egy emberi lény ráébred gonosz hajlamára, arra, hogy egy másik ember meggyilkolása örömmel tölti el, azt nevén lehet nevezni: gyilkos vagy sorozatgyilkos. De a többieket, azokat, akik körülötte élnek, és nem akadályozzák meg a tragédiákat, sőt még hasznot is húznak belőle, milyen névvel lehet illetni?"

"Efféle gyönyörű látvány előtt megfeledkezünk

a legfontosabb és legnyilvánvalóbb dologról:

ezek a lepkék soha többé nem röpülnek."

Vártam a végkifejletet, de cserébe csak azt kaptam, hogy a cselekmény egyre jobban belebonyolódott a felszínre hozott titkok és tények kusza szövevényébe. Egyik csavar követte a másikat, és csak kapkodtam a fejem az újabb feltárt rejtélyek, az újabb összefüggések felbukkanása miatt. Többször meredten néztem a lapokat, hogy ilyen nincs, nem igaz, hogy már megint mélyebbre süllyedtünk, ahelyett, hogy kifelé másznánk a gödörből. De a történet nem engedett, minden ott szereplő borzalom ellenére a rabja lettem, és mindennél jobban vártam a végső következtetést, a lezárást, a megoldást, amelyről sejtettem, hogy meglepetést fog okozni - de azért akkora pofonra, amit a végén kaptam, magam sem számítottam.
A történet folyamán végig együtt gondolkoztam a nyomozókkal, akik logikája egyszerűen lenyűgözött, karaktereik magukkal ragadtak, és minden átélt szörnyűség, minden eredendő hibájuk ellenére is annyira, de annyira szerettem volna része lenni ennek a csapatnak, mert egyszerűen csodáltam őket, a kitartásukat, a tudásukat.

"Olyan emberekkel vagyunk együtt, akikről azt hisszük, mindent tudunk, holott egyáltalán nem ismerjük őket…"

Goran egy zseniális kriminológus, a tudása és az eszmefuttatása teljesen elképesztett, Boris közvetlensége és különleges kérdezési technikáját, Stern elhivatottságát áhítattal telve bámultam. Még Rosa reakcióit is sikerült megértenem a végére, Mila is zseniális nyomozó a maga módján, ugyanakkor bizonyos rendszeresen végzett pótcselekvését értetlenül néztem és nehezen tudtam értelmezni - számomra ez jelentette a regény leggyengébb pontját.

"(…) egyes emberek életük bizonyos pontján óriási fájdalmat éreznek, hatalmasabbat, mint amit egy emberi lény egész élete során elviselhet. Ilyenkor vagy belepusztulnak, vagy pedig hozzászoknak."

Kifejezetten tetszett a tervszerűség, az egész történet összetettsége, a monumentalitása, a manipuláció, illetve az emberi gyengeség kihasználásának ennyire magas fokú megnyilvánulása, az apró részletek egymáshoz való fonódása, a nyomozás kivitelezése. Egyszerűen elképesztett az, ahogy egy maréknyi ember küzd és próbál rájönni, hogy mi mozgatja az egyszerre beteg és vitathatatlanul zseniális elmét, akit meg akarnak találni.
Aztán az egész a végén szépen visszazár, és amikor már úgy gondoltam, hogy mindent tudok, amikor úgy éreztem, hogy sikerült a legutolsó döbbenetből is feleszmélnem, akkor az utolsó pár fejezet, az utolsó oldalak, de még a legvégső mondatok is hozzáadtak néhány apró mozaikot az egyébként majdnem teljesen kész képhez - én pedig kénytelen voltam újra átértelmezni az addig olvasottakat, más szemszögből tekinteni az eseményekre, a parányi, korábban lényegtelennek tűnő részletekre.

"Az ölés ösztöne valamennyiünkben megvan, de hála istennek, rendelkezünk egy szabályozó berendezéssel, ami lehetővé teszi, hogy kontroll alatt tartsuk és megfékezzük. Azonban mindig létezik egy töréspont."

Ha a zseniális, feszültséggel és érzelmekkel teli történet önmagában nem lenne elég, akkor a végső csattanónak ott van a kötet végén a szerző megjegyzése - semmiképpen sem szabad kihagyni azt a másfél oldalnyi kiegészítést.

"Minden gyilkosnak van egy „terve”, egy pontos stratégiája, ami megelégedéssel és büszkeséggel tölti el. A legnehezebb feladat a tettes víziójának megértése."

Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy egyszerűen elképesztő, megdöbbentő és zseniális. Ez egy nagyon alapos krimi, elképesztően jó thriller, amelyet kifejezetten ajánlok a műfaj kedvelőinek, mert biztos vagyok benne, hogy nem fognak csalódni a történetben.
Nagyon remélem, hogy szerzőnek fog még könyve megjelenni magyarul, mert nagyon, de nagyon tetszik, ahogy ír, ahogy a cselekményt bonyolítja. Figyelni fogom és ha a megjelenések között meglátom, akkor azonnal lecsapok rá, az tuti!

Nagyon vártam már, hogy megjelenjen a trilógia befejező része, a Delta Vision kiadót pedig megilleti minden tiszteletem, amiért befejezte a sorozatot, annak ellenére, hogy a regények fogyásával kapcsolatban időközben felröppenő hírek nem voltak túl biztatóak. Őszintén sajnálom, hogy kis hazánkban nem ismerik annyian ezt a nagyszerű sorozatot, mint amennyien ideális lenne a szerző regényeinek további megjelenéseinek szempontjából, de ha ezzel az értékeléssel csak egy egészen picinykét is segíthetek ezen, akkor igyekszek mindent megtenni, ami csak tőlem telik.

Értékelés: 10/10 (kedvenc lett)

Kiadó: Delta Vision

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: összesen 1252 oldal
I. kötet: 634 oldal
II. kötet: 618 oldal

Fordította: Varga Csaba Béla

Borító ár: 3.490 ,- Ft/ kötet

A mű eredeti címe: Ship of Destiny

Sorozat: Élőhajók-ciklus

Előzmény: Bűvös hajó, Őrült hajó
Műfaj: fantasy
Akciós vásárlás:
Delta Vision Könyvroham
Delta Vision Webáruház
E-könyvként is kapható.

Eléggé összetett történetről, több szálon futó cselekményről, illetve még annál is több szereplőről, egyedi lényekről van szó ebben a sorozatban, mindezek mellett pedig egy különleges világról, amelynek kidolgozottsága - nem tudok rá jobb szót - fantasztikus. Pont a cselekmények és a karakterek összetettsége miatt döntöttem úgy, hogy az első részt, a Bűvös hajót újraolvasom, majd ezt követően veszem kézbe az addig olvasatlan részeket. Az Őrült hajót legalább olyan izgalmasnak és még inkább összetettnek találtam, mint a sorozatkezdő részt, A végzet hajója pedig igazán tökéletes lezárása a sorozatnak, amelyben lehetne ugyan találni hibát, de annyira elbűvölt a történet, hogy nincs kedvem a keresgéléshez - helyette inkább a részletein, a tökéletesen összeillő, apró, de mégis jelentőségteljes momentumokon elmélkedem és lubickolok az immár kerek egésszé összeállt "mese" hangulatában.

Mivel egy sorozat harmadik kötetéről van szó, amelynek élvezetét a sztori összetettsége miatt bármilyen apró utalás képes véglegesen és visszavonhatatlanul elrontani, ezért külön felhívom a figyelmet arra, hogy a bejegyzés az előzményekre vonatkozóan spoileres információkat tartalmaz, ezért a továbbiakban leírtak megismerése csak azoknak ajánlott, akik már túl vannak a sorozat négy kötetének, azaz a megelőző két részének az olvasásán.

Hol is tartunk? Tintaglia kiszabadult a börtönéből és szárnyra kapott, de a cél elérésében közreműködő két személy - Reyn és Selden - hatalmas bajban van, az életük is veszélybe került. Málta és a szatrapa a Záporfolyam savas vízén hánykolódik egy szétesőfélben lévő csónakban. Eközben Althea és Brashen a Paragon élőhajó fedélzetén kelt útra, hogy visszaszerezze a Viviánát, a Vestrit család élőhajóját Kennittől, a kalózok királyától. A vállalkozásuk veszélyes, hiszen a tervük végrehajtásához a kalózok által uralt vizekre kell behajózniuk, ráadásul a Paragon legénysége, de még maga a hajó is lázadásra készül. Kennit kapitány a terve megvalósításával és a kétségeivel van elfoglalva, Wintrow élete éppen csak egy hajszálon függ, miközben a Viviána a Kalóz-szigetek biztonságot nyújtó menedéke felé tart - nyomában a kígyók seregével.

"El kell fogadni azt, ami az emberrel történt, tanulni kell belőle ahelyett, hogy az események rabja lennénk. Semmi sem olyan pusztító, mint a sajnálat, mindenekelőtt az önsajnálat. Az életünkben egyetlen pillanat sem lehet annyira szörnyű, hogy soha többé ne hagyhassuk a hátunk mögött."

A kép INNEN.

Robin Hobb képes úgy alakítani a történetet, hogy az olvasónak idővel mindent át kell értelmezni, miközben halad előre a történettel. Mit értek ez alatt? A történet első részében a hangsúly az élőhajók bemutatására, a különlegességükre, az ébredésükre, illetve az egyéniségük kialakulására koncentrál - természetesen a világ sajátosságainak leírása és a szereplők felvonultatása mellett. A következő, a második részben előtérbe kerülnek a kígyók és felbukkannak a sárkányok is, először csak említés szintjén, a fantázia lényeiként, majd lassanként testet öltenek és a kapcsolat a három különleges élőlény - az élőhajók, a kígyók és a sárkányok - között egyre nyilvánvalóbbá válik. Élvezettel követtem a szerző által elszórt nyomokat és raktam egymás mellé az információkat - csak azért, hogy ebben a kötetben ismételten át kelljen értékelnem mindent, mert a korábbi benyomásaim bizony már nem állják meg a helyüket.

"Mindenkinek szüksége van valamilyen tükörképre, mert csak így tudhatja, hogy valóban létezik."

Ha ez a folytonos újratervezés, és az egyébként érdekes, de általában lassan csordogáló, ugyanakkor rendkívül szerteágazó cselekmény nem adna elég gondolkodni valót, akkor szórakozásnak ott van a karakterfejlődés. Mert ha valamiből rengeteg van ebben a sorozatban, akkor az a szereplők jellemének alakulása, az események hatására bekövetkező látványos változása - egyszerűen bámulatos.

"Megfelelő körülmények között még az olyan emberek is elképesztő dolgokat művelnek, akikről ezt el sem lehetett volna képzelni. Ha a teljes világ sorsa ránehezedik az események alakulására, akkor a dolgok és maga az idő is úgy intézi, hogy megtörténhessen a hihetetlen."

Málta, akit az előző részekben legszívesebben megráztam és jó párszor szívesen felképeltem volna, ebben a részben olyan szereplővé lépett elő, akire már-már csodálattal néztem fel a történet vége felé. Az eddig is éles elméjű lány, most végre jóra használja csavaros észjárását és kitartását, küzdő szelleme, tehetsége szárnyra kap és ennek eredményeként fantasztikus képességű taktikus, jó tárgyaló válik belőle.

"A végzet nem törődik az esélyekkel (...)."

Ugyanígy említhetném Brashen-t, aki végre megtalálta azt a célt, amelyért érdemes küzdenie, és teljes mértékben meg is felel a pozíciójával szemben támasztott elvárásoknak - pedig közben az érzelmei csapdájában vergődik. Althea helyzete sem különb, hiszen meg kell állnia a helyét a hajón, miközben folyamatosan a Viviána visszaszerzése és egy másik, sokkal közelebbi személy köti le a gondolatait. Mégis, női olvasóként nagyon szívesen olvastam a kettejük kapcsolatának alakulását, és vártam a következő olyan fejezetet, amelyben közösen szerepelnek - érdekes színfoltja volt ez a történetnek, egy kis romantikus, érzelmekkel teli hangulat, a kalózkodás, a cselszövések, a súlyos gondok és a veszteségek közé odacsempészve. Szükség is volt rá.

"Csak hát a titkoknak az a szokásuk, hogy kiszivárognak."

Talán a legérdekesebb ebben a részben Kennit kapitány és Paragon története, a múljuk titkainak felfedése, a kalózok királyát gyötrő fájdalom és hatalomvágy alapja, az élőhajókkal való különleges kapcsolatának titka, illetve Paragon őrületének rejtélye és a régóta fennálló problémák nem mindennapi, de annál eredményesebb megoldása.

A tengerektől távol, a Záporfolyamon is hasonló jelentőségű események zajlanak: az Esővadon lassanként felfedi titkait, fény derül az ősök és a sárkányok kapcsolatára, valamint felmerül egy új világrend kialakulásának lehetősége. Csodálatos, fantasztikusan összetett és... egyszerűen nem találok szavakat.

"Ez itt a végzet pillanata. (...) Nekem is. meg neked is. (...) Most dől el az egész világ sorsa."

A kép INNEN.

A több ezer oldalon keresztül taglalt események, a rengeteg cselekményszál, a külön utakat járó szereplők végül egy adott pontban és időben találkoznak össze, és vívja meg mindenki a saját csatáját. A katarzist és az okozott döbbenetet követően a még nyitott szálak szép rendben lezárásra kerülnek, végül minden a helyére kerül. És mégis...

Amikor bezártam a könyvet kétségbeesetten kezdtem kutakodni a folytatás után, mert ennyi nem volt elég, mert mégis maradtak nyitott kérdések, mert megannyi lehetőség van még a világban... és láss csodát létezik a folytatás. Most már csak az szomorít el, hogy az előzmények és az eddigi eladási statisztikák ismeretében nem látok túl sok esélyt arra, hogy egyszer majd a következő trilógia is elérhető lesz magyar nyelven.

Pedig ez tényleg egy fantasztikus sorozat, amelynek mélysége vitathatatlan, összetettsége káprázatos, és kiválóan alkalmas arra, hogy elvarázsolja az olvasóját - Robin Hobb páratlan tehetségű mesélő, ez a története pedig sokkal jobb és olvasmányosabb, mint a Látnok-ciklus kötetei - pedig az a sorozat is igazi mestermunka. Fantasy rajongóknak mindenképpen kötelező!

Most már határozottan látszik, hogy véget ért a könyvkiadás nyári uborkaszezonja és az írószerboltok forgalma mellett a könyvesboltok is megnövekedett forgalomra számíthatnak. Az biztos, hogy a kiadók már most kitettek magukért, pedig a java majd még csak a következő hónapokban következik.

De nézzük, hogy mit hozott az augusztusi betakarítási hullám.

Az Agave Könyvek megjelenéseiben azt kedvelem, hogy előre pontosan lehet tudni, mire is számíthatunk igazán, mert a kiadó jól tervez és ha csak nem üt be valami nagy probléma, akkor tartja is magát a saját maga által összeállított ütemtervhez.

John Scalzi Vének háborúja sorozatának hazai kiadása beérte a külföldi megjelenéseket, de azért nem maradunk új könyv nélkül. A Bezárt elmék két Vének háborúja kötet között készült és bizony kíváncsivá tett a fülszövege.

Aki kedveli a kémregényeket, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani Martin Littell Legendák című könyvét és bár ezek a típusú történetek nem a kedvenceim, de a fülszöveg még így is képes volt megingatni az elveimben.

Legnagyobb örömömre folytatódik Kathy Reichs ifjúsági sorozata, a Virals, amelynek második kötete a Kincsvadászok címmel jelenik meg a Fumax Kiadó gondozásában. Nagyon kedvemre való volt, amit az első kötetben olvastam, így nem kérdéses, hogy ez a könyv felkerült a várólistámra és valószínűleg a polcomon is ott lesz a helye.

Az egyik könyves fórumon figyeltem fel Federico Moccia A felhők fölött 3 méterrel című könyvére, amelyet a Ciceró Könyvstúdiónak köszönhetnek a magyar olvasók. Egyszerűen nem tudtam elmenni amellett a rajongás mellett, amellyel a kiadvány beharangozásakor találkoztam. Nosza, ha így van, akkor rajtam ne múljon, rajta tartom a szemem, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz a döntés.

Egy váratlan fordulatnak köszönhetően kitűzésre került a jövő évi nyaralás célállomása, amely nem más, mint Prága. Ha pedig már így van, akkor nem hagyhatom ki Alena Jezková Prágai legendák című könyvét. Határozottan érdekel, hogy milyen lehet a beltartalma, mert a külső megjelenése nagyon szép és figyelemfelkeltő.

A Könyvmolyképző Kiadóúj fajta könyvmegjelentetési technikájától nem igazán vagyok elájulva, a legtöbb esetben belekavarodok az Elit Startok és a Premier Péntekek dátumaiba, főleg akkor, ha a beígért időpontok nem is teljesülnek. Van más is, amitől kiráz a hideg, ha a kiadó az eszembe jut, ez pedig a meghirdetett akciók nem éppen egyértelmű leírása. Ha már igénye veszek egy akciók, akkor én bizony szeretném tudni a feltételeket és ez az igényem bizony elég kevés alkalommal teljesül, ha erről a kiadóról van szó. De azért még így is akadt pár kiadvány, amely felkeltette az érdeklődésem, bár a korábbi érveim miatt a vásárlást biztosan nem a kiadó webboltjában fogom lebonyolítani, én bizony kivárom, amíg a boltokba kerülnek a könyvek. Ennek a bejegyzésnek az összeállításánál azonban a nyomdából kikerülés időpontját vettem figyelembe.

Brigid Kemmerer Storm - Vihar című regénye az Elementálok sorozat első kötete, amely lényekhez én megmagyarázhatatlan módon vonzódom, szóval valószínűleg a polcomon fog landolni a kötet, de a biztonság kedvéért megvárok pár értékelést. A könyvet szeptember 19-től keressétek a boltok polcain. A Hopeless sikere után megérkezett Colleen Hoover második könyve, a Slammed. Ugyan még csak most ismerkedem a korábbi kötettel, de bízom a többiek véleményében, ezért itt a könyv helye. A könyvesboltokban augusztus 29-től lehet majd megvásárolni.

A Luxen sorozat sok rajongót szerzett kis hazánkban és bár vannak kifogásaim a regény cselekményével kapcsolatban, de nem kérdés, hogy olvasni fogom, sőt a polcomra teszem majd idővel a harmadik kötetet, Jennifer L. Armentrout Opál című regényét, és később nagy valószínűséggel majd a folytatásait is. A kiadvány a napokban jött ki a nyomdából, a boltokban szeptember 26-tól lesz megvásárolható.

Ebben a hónapban ennyi, de a következő bejegyzés biztosan több kiadványról fog szólni. Bár azért most is van miből válogatni, szóval nem panaszkodhatunk. Vajon a pénztárcák is jól érzik magukat? :)

Régóta, nagyon régóta nézegetem már az Ammerúnia világában játszódó regényeket, de mégsem szántam rá magam az olvasásukra. Mi az, ami visszatartott a megismerésüktől? A világ bemutatása, a hihetetlen kalandok sora még akkor indult útjára, amikor messziről és fenntartásokkal szemléltem a fantasy regényeket, mire pedig odáig jutottam, hogy érdekelni kezdtek a kitalált világok, az egyedi lények, már jó pár kötet írta le Ammerúnia világának történelmét, lakóinak életét és cselekedeteit - én pedig elveszetten vizsgálgattam a borítókat, a fülszövegeket.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor most mégis miért vettem a kezembe ezt a regényt? Tömören összefoglalva: a világgal kapcsolatban eddig is létező kíváncsiságom sikerült olyan mértékben felkelteni, majd minden további kétkedésem a kérdéseimre adott válaszokkal félresöpörni, amelyek miatt végül úgy döntöttem, hogy mindenképpen szeretném megismerni ezt a történetet, amely gyakorlatilag nem más, mint a belépő Ammerúniába, annak a regénynek az átdolgozott verziója, amelyről annak idején lemaradtam.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Delta Vision

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 382 oldal

Borító ár: 2.990 ,- Ft

Sorozat: Ammerúnia

Folytatás: Boszorkányúr
Műfaj: fantasy, kard és boszorkányság irányzat
Kiadói sorozat: Delta Vision Exkluzív
Akciós vásárlás:
Delta Vision Könyvroham
Delta Vision Webáruház
E-könyvként is kapható.

A regényben olvasható kalandnak múltja van: a történet korábban Sötét angyalok címmel jelent meg a Cherubion Kiadó gondozásában, még 1999-ben. Az azóta eltelt 15 évben Ammerúnia sokat változott, bővült, kiteljesedett, összetettebbé vált, ahogy a szerző is másképp lát jó néhány dolgot, mint másfél évtizeddel ezelőtt - a történet megérett tehát az átdolgozásra.
Nem tudok érdemben nyilatkozni a korábbi kötethez képest bekövetkezett változtatásokról, karakter- vagy cselekményfejlődésről, mert az előzményt, az 1.0 verziót nem ismerem, de megteszi ezt helyettem a szerző, aki gondosan csokorba gyűjtötte a legfontosabb módosításokat. Ebből is következik, hogy itt és most csak arról olvashattok véleményt, hogy mit jelentett nekem, hogy beléphettem Ammerúnia birodalmába, illetve milyen reakciókat váltott ki belőlem Kullgan, a boszorkánylovag kalandja.

Nem vagyok szerepjátékos, soha nem is játszottam, személyemben mindössze egy egyszerű olvasót üdvözölhettek, aki kedveli a fantasy-t, élvezi a műfaj sokszínűségét,és ugyan nem személyesíti meg a karaktereket, de szívesen beleéli magát (ha tudja) az éppen olvasott regény főszereplőjének helyébe. Nem mondom, hogy ebben az esetben könnyű helyzetben voltam, mert Kullgan nem éppen egy egyszerű személyiség, ahogyan az öröksége, az élete és a képességei sem - a kötet elején még ugyan kétkedve figyeltem a karakterét, de a végére sikerült egészen megkedvelnem, amiben nagy segítségemre volt az az irónia és szarkazmus, amely - szinte minden esetben - áradt a szavaiból.

"Kevesen tudják, ki vagyok valójában.
A szóbeszéd szerint egy boszorkány és egy túlvilági démon rettenetes nászából jöttem a világra, de legjobb esetben is maga az Ördögök Atyja a dédapám. Ez persze merő kitaláció, de el kell ismernem, hogy némi igazság, azért akad benne."

A szerző nem sokat bíbelődik a felvezetéssel, az egész könyvre jellemző lendületes és eseménydús történetmesélésbe már az első oldalon belekóstolhattam, hogy aztán megdöbbenve vegyem tudomásul, ez bizony a végéig így is marad. Az akciók és kalandok közepette zajló párbeszédek, illetve a mesélő, Kullgan monológjainak köszönhetően pedig lassanként feltárul Ammerúnia összetett világa, illetve a küldetésben résztvevők múltjának bizonyos, a történet szempontjából fontos részletei.

Ammerúnia térképe

Így derül fény arra, hogy Ammerúniát a Sötét Víz néven emlegetett veszedelem fenyegeti, amely a Napisten halálát követően jelent meg, jelenleg is terjeszkedik, és amely miatt most biztos halál vár mindazokra, akik nem tudnak bebocsátást nyerni valamelyik Örökkévaló Városba. Márpedig ezeket a városokat sem megtalálni, sem pedig bevenni nem könnyű, és a tulajdonjogára is lényegesen többen pályáznak, mint ami még elfogadható lenne. Számtalan lény, köztük Ammerúnia ősi lakosai, az elfek - megannyi alfaja és csoportosulása -, valamint az elnyomásuk alól nem olyan régen felszabadult emberiség vet be mindent, hogy bejusson Opálvárosba és ezzel biztosítsa maga számára a védelmet a fenyegetés ellen, ennek következményeként pedig az ősi, mágikus tudás áll szemben az új világrenddel, melyet a halconita papok képviselnek.

Kullgant, a boszorkánylovagot a halconita papok ejtették fogságba, a tömlöcben eltöltött hosszú hónapok után éppen a vesztőhelyre cipelik, amikor is a szabadságáért cserébe különleges küldetéssel bízzák meg: el kell foglalnia és az emberek kezére kell adnia Opálvárost. A célponthoz vezető út hosszú és veszélyes, ezért a megbízatása végrehajtásához útitársakat is kap: egy sziklaelfet, egy harcos Medini lányt és egy sötételf varázslót. A négyes közül ketten hivatásból, ketten pedig kényszerből vesznek részt a feladat teljesítésében és vállalnak minden veszélyt.

Ammerúnia világában játszódó egyéb regények borítói.

A történet elején kíváncsian figyeltem az eseményeket, igyekeztem tartani a tempót, elraktározni és elrendezni magamban az eddig ismeretlen világgal kapcsolatos rengeteg információt. A küldetés céljának megjelölését és a kis csapat összeverbuválását követően olyan szinten beindultak az események, hogy csak kapkodtam a fejem. A kalandok, összetűzések, csaták elképesztő ütemben követik egymást, a rengeteg és folyamatos akció közepette kénytelen voltam néha én magam félretenni a könyvet, és valamelyest megpihenni, feldolgozni az olvasottakat, mert a főszereplőknek bizony nem jutott osztályrészéül a lustálkodás és a pihenés lehetősége - ők legfeljebb akkor lazíthattak, ha a kimerültség végképp legyőzte őket, vagy éppen az ellenség lesújtó ökle, netán hatásos varázslata folytán kerültek öntudatlan állapotba. A helyzet akkor mérséklődik valamelyest, amikor Opálváros végre feltűnik a távolban, mert innentől fogva a kardok és egyéb fegyverek gyakran ész nélküli, de mindenképpen életmentő, az adott helyzetből kiutat jelentő suhogtatása némileg háttérbe szorul,és az események alakulásában lényegesen fontosabb szerepet tölt be a stratégia.

"- Távolról sem egyszerű. De én Kullgan vagyok, Luút főpapja, Boszorkánylovag. Bűbájos. Vajákos. Magare. Pokolfajzat. Ezt sohasem árt észben tartani!"

Az már a kötet legelején is látszik, hogy ez a világ nagyon bonyolult, a későbbi események pedig csak megerősítettek ebben az előzetes megállapításomban: rengeteg lény, fajok és alfajok sokasága, a mágia összetettsége, holdak és istennők, az egymással ellentétes érdekek és célok első olvasatra szinte átláthatatlannak tűnnek. Bármennyire is figyeltem, időnként azért csak sikerült elvesznem az információk, nevek és kifejezések tömegében, ezért kerestem a kötet végén egy szószedetet, amelytől azt vártam, hogy kiutat mutat szorult helyzetemből - ilyet ugyan nem találtam, de helyette felfedeztem egy kronológiát és egy térképet, amelynek segítségével sikerült a fejemben uralkodó káoszt többé-kevésbé rendbe szedni.

sötételf

A küldetést teljesítő négy főszereplő karakterei annyira különböznek egymástól, hogy ennél eltérőbbek már nem is igazán lehetnének, mégis mindegyikükben találtam kedvelni valót, és persze az sem utolsó szempont, hogy hozzáállásuk, képességeik ideálisan egészítik ki egymást, a veszélyek túléléséhez mindegyikükre szükség van. Kullganban a világszemléletét, a lazaságát és a helyzetfelismerését kedveltem meg, Mediniben a talpraesettségét és a tervezési képességét, a sziklaelf lovagban a vakmerőségét és mindent felülmúló harci szellemét, a sötételf varázslóban, Aldyrban pedig a titokzatosságát, a kezdeti távolságtartását és elképesztő varázslatait. Mindegyikük összetett és titokzatos figura, akikről szívesen olvasnék még. De a mellékszereplők között is akadnak jó néhányan, akik történetére, motivációjára kellőképpen kíváncsi vagyok.

A kötet fülszövegének ajánlása alapján ez a regény a fantasy műfaján belül a kard és boszorkányság irányzathoz tartozik, és ezt csak megerősíteni tudom, mert bizony a fegyverek használata, az alkalmazásuk következményei teszik ki a szöveg egy jelentős részét, ugyanakkor a mágia legalább olyan fontos szerepet játszik a küldetés teljesítésében, mint a fegyverforgatás. A ráolvasások, igék és mágikus eszközök felhasználása természetes, hozzátartoznak a világ működéséhez, annak szerves részét képezik,és bár a mágia alapjairól ugyan kapunk némi információt, de a leírás korántsem teljes - a történet szempontjából azonban nem is igazán lényeges a részletesebb bemutatás.

Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy összegezzem az első, Ammerúniában tett kirándulásommal kapcsolatos érzéseimet, benyomásaimat: szédületes tempójú kalandban volt részem egy nagyon összetett, harcosokkal és mágiával teli világban, amely közben az információk és az akciók sokasága néha maga alá temetett, de ettől függetlenül élveztem a kalandot.A regény vége, az utolsó rész tetszett a legjobban, mert itt már hangsúlyosabbá váltak az összefüggések és nagyobb jelentőséget kaptak a megfontolt döntések, illetve várható következményeik. Azt nem állítom, hogy minden egyes kapcsolat és következtetés első olvasatra teljesen átláthatóvá és világossá vált a számomra, mert az hazugság lenne. Egyébként is úgy vagyok vele, hogy a gyanútlan olvasóra zúdított rengeteg adat és tudnivaló miatt ezen a történeten érdemes többször is átrágnia magát a világgal még csak most ismerkedőnek.

Bár továbbra sem ez a kedvenc fantasy irányzatom, de a kapott élmény mindenképpen megerősített abban, hogy jól döntöttem, amikor az olvasást választottam és bizony nagyon szeretném megismerni a folytatást is - amelynek megjelenésére Boszorkányúr címen számíthatunk majd -, már csak azért is, mert elképesztő módon ért véget ez a kötet.

A világról bővebben az ammerunia.hu, valamint a fantasycentrum.hu oldalon olvashattok.
Érdekes kiegészítés ad a történethez a kötet borítófestményének készítését bemutató leírás.

A könyvet köszönöm a Delta Vision Kiadónak, a fantasycentrum.hu oldalnak

és nem utolsósorban Aldyrnak!

Az augusztus mindig egy bonyolult hónap nálam a beszerzések szempontjából: ilyenkor általában már tűkön ülök, hogy vásárolhassak, de nem lehet, mert ez az a hónap az évben, amikor minden egyes évvel bölcsebb leszek és gondolnom kell az engem megajándékozókra is, szóval visszafogom magam, amíg csak tudom - utána viszont elszabadulnak a klikkelőizmaim és reszkessen minden könyves webáruház. Ebben a hónapban megfontoltabb vagyok az akciókkal is, viszont nem állok ellen, ha olyan kerül elém, amely nem szerepel a kívánságlistámon, de valamiért érdekel. Szóval elég átláthatatlan ez az egész, és akkor még nem is említettem a hirtelen érkező felkéréseket.

No, nézzük is akkor, hogy miként is alakult az év számomra egyik legszebb hónapja.

Kezdem azzal, hogy kedves barátnőim mindig gondolnak rám, jobbnál jobb könyvekkel lepnek meg - nem volt ez másként az idei évben sem. Egymás után érkeztek a csomagok az elérhetőségeim címeire és legnagyobb örömömre nem akart vége lenni a személyes köszöntéseknek sem. :)

@zsorzsi-tól Katja Millay Nyugalom tengere című regényét kaptam, @Gabye messziről érkezett csomagjában Debora Geary Modern boszorkány című könyvére akadtam rá, míg @Szirmocska Leigh Bardugo Árnyék és csont című kötetével örvendeztetett meg. @Agatha és @borga gyönyörű, igazán kedvemre való dísztasakja többek között Colleen Hoover Reménytelen című könyvét rejtette.

Nem véletlen, hogy azt írtam többek között, mert bár a csoki hegyeket nem és egyéb ajándékokat nem áll szándékomban ebben a bejegyzésben szerepeltetni, de van két, könyvekhez kapcsolódó dolog, amelyről úgy gondolom, hogy itt a helye.

@SzAngelika meglepetése hatalmas örömet okozott, mert bizony az átadás szabadkozó szavai ellenére egy fantasztikus, mi több nagyon fantasztikus ajándékot sikerült kitalálni - és a megvalósítás sem volt éppen semmi, mint utólag megtudtam. Miről is van szó? E-mailben megkereste Tammara Webbert és megérdeklődte tőle a dedikálással kapcsolatos lehetőségeket. A végeredmény? Két darab, az adott könyv borítójának egy részletével, valamint az írónő aláírásával ellátott matrica, amelyet a kiadványba ragasztva azonnal dedikált példánnyal rendelkezem a regényből. És hogy ne csak az Easy - Egyszeregy legyen ilyen, rögtön megkaptam a - még meg sem jelent - folytatáshoz való matricát is! Angi, itt is, és sokadszorra is nagyon köszönöm! :*

A szülinapi és könyvekhez kapcsolódó meglepetések sora ezzel még nem ért véget, mert @Agatha és @borga barátnőim is olyan fantasztikus ötlettel álltak elő (és valósítottak meg), hogy a csecse dobozka kibontása után bizony igencsak kapkodtam a levegőt. Az igen tetszetős dobozka tartalma egy ex libris bélyegző, amely kifejezetten az én számomra készült, mondhatni teljes mértékben rám szabták. A motívum sárkány, mert mi más is lehetne egy sárkány jegyében született, igazi házisárkány jelképe, aki kellő piszkálás után még tüzet fújni is képes. :) A kék tinta sem véletlen, ez a kedvenc színem. :) Ha már a tintánál tartunk... kedvenc barátnőim a részletekre is gondoltak: a bélyegzőhöz kaptam festékpárnát és tartalék flakon tintát - ha netalán kifogyna a sok bélyegzőzésben. :) Nagyon köszönöm, lányok! Nagyon szuperek vagytok! :*

Abból a szempontból is különleges volt ez a hónap, hogy két újabb szerzői felkérés érkezett hozzám, az egyik közvetlenül, a másik némi közvetítéssel, de a lényeg, hogy egyikre sem tudtam nemet mondani. Eric Muldoom Boszorkánylovag című könyvének olvasásával és a kapcsolódó recenzió írásával a fantasycentrum.hu oldal, illetve Aldyr keresett meg, ami külön megtiszteltetés. A regényt már elolvastam és a véleményem is olvasható állapotba rendeztem.

B. B. Vayk A fekete láng ura - Vízgömb című regénye egy olyan ifjúsági fantasy, amelyet jobban ismernek Amerikában, mint idehaza, ráadásul elemetálokról, természeti lényekről szóló mese, amely olvasásának nem tudtam ellenállni. Hamarosan a véleményem is kifejtem majd a történetről. A kötetből egyébként dedikált példányt helyezhettem a polcomra.

A blog olvasói tudják, hogy rendszeresen - bár a tavalyi évhez képest kevésbé gyakran - jelennek meg értékelésem az ekultura.hu oldalon, pont ezért időnként érkeznek hozzám a szerkesztőségtől könyvek. Ebben a hónapban Gilian Flynn Sötét helyek, valamint Kevin Hearne Elkalapálva című regénye csökkenti a könyvespolcom szabadon maradt területét, illetve várhatóan ezekről a történetekről olvashattok majd hamarosan először az ekultura.hu oldalán, majd itt a blogon is.

Volt pár akció, aminek nem tudtam ellenállni és ha már nem vehettem mást, akkor...

A National Geographic Traveler sorozat részeként megjelenő Prága és a Cseh Köztársaságútikönyv beszerzése nem volt véletlen, a jövő évi úti cél miatt mindenképpen megvettem volna, a 40%-os kedvezmény miatt pedig azonnal meg kellett vennem.

A 2+1 akció, megspékelve némi online kedvezménnyel olyan lehetőség, amelyet nem hagyok ki, főleg hogy ezekkel a könyvekkel már szemezgettem egy ideje. J. A. Redmerski Az örökké határa című regényét ugyan már olvastam, de kellett a polcomra, Kresley Cole és Gena Showalter A tél halálos csókja címmel megjelent kötete is régóta kacsingat felém, most végre haza is jött velem, a hét könyveként, 50%-os kedvezménnyel pedig Nyrae Dawn A játszma című regényére sikerült lecsapnom.

Egyre több regény érhető el e-könyvként a kiadók vagy az online webáruházak felületén keresztül. A vásárlási kedvet némiképp befolyásolja szerintem, hogy a legtöbb e-könyv ára vetekszik a papír alapú könyvek árával, sőt néha még többe is kerül, mert egyes kedvezmények nem vonatkoznak erre a termékcsoportra. Általában olyan regényeket veszek meg ebben a formátumban, amelyek nem is kaphatók máshogy vagy pedig érdekel a kiadvány, de nem biztos, hogy helyet akarok neki szorítani az egyre zsúfoltabbá váló könyvespolcomon. Nem is igazán érzem úgy, hogy a polcra került rovatban helye van ezeknek a köteteknek, de hagy legyen teljes a kép.

Így került tehát hozzám Lori Foster Kockázatos játszmaés Veszélyes játszma című regénye, amely egy sorozat első két kötete. Mindkettőt olvastam már, de bejegyzés még nem született róla, talán majd egyszer. Gabryel Flynt Sötét szárnyak című írása egy vámpírregény és mint ilyen, számomra kihagyhatatlan, ahogy jött vele együtt a folytatás - Sötét szárnyak II. - A jóslat - című kiadvány. Mindkét történet csak elektronikus változatban elérhető. Tess Gerritsen regényei közül sorakozik néhány a polcomon is - egyelőre még olvasatlanul -, de ez nem akadályozott meg abban hogy megvegyem a Párizs árnyaiés a Hamis játék című írásait elektronikus verzióban. Joss Stirling Storm és Stone című regénye a borítójával fogott meg első körben és nem is tudom miért került a kosaramba... de egyszer csak ott volt és a magaménak tudhattam.

Dióhéjban ennyi. A szeptember is érdekes lesz, mert a szülinapi vásárlásaim egyes gyümölcseit abban a hónapban fogom leszüretelni. :)

Őszintén örülök annak, hogy anno „megkísértettek” a sorozat első részének olvasásával, mert bizony, ha akkor nemet mondok a felkínálásra, most szegényebb lennék egy igazán élvezetes történettel. Persze a korábbi kötetek által nyújtott különleges élmény után nem is csoda, ha izgatottan vártam a befejező rész megjelenését, hiszen rengeteg kérdés várt válaszra, illetve titok kiáltott megfejtés után – nagyon reménykedtem egy méltó befejezésben, és boldog elégedettséggel vettem tudomásul, hogy a kívánságom meghallgatásra talált.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 352 oldal

Fordította: Markwarth Zsófia

Borító ár: 3.490 ,- Ft

A mű eredeti címe: The Prophet

Sorozat: Sírkertek királynője

Előzmény: The Abandoned (e-book),
Örök kísértés, A birodalom
Folytatás: The Visitor
Műfaj: krimi, romantika, paranormális, misztikus

Amelia jelentős változásokon esett át, az élete minden tekintetben felbolydult, megszegte a szabályokat, és még ha akarna, akkor sem tudna már visszatérni korábbi zárt és védett világába. Asher Falls-ban tett látogatása során tisztába került ugyan a múltjával, de jelene eléggé zavaros ahhoz, hogy a jövője ködbe burkolózzon. Pedig szüksége lenne a tisztánlátására és a józan eszére, mert a hatások egyre csak erősödnek körülötte: Devlinre egy másik nő karjaiban akad rá; a férfi kislánya, Shani is egyre erőszakosabb módon igyekszik rávenni őt az együttműködésre; ráadásul újra felbukkan Robert Fremont szelleme, aki a gyilkosának felkutatásában kéri a lány segítségét. S mintha a holtak zaklatása nem jelentene elég fenyegetést, az élők között is felbukkan egy személy, aki szemet vet Amelia képességeire, és mindenféle piszkos trükkökkel próbálja rávenni őt a kooperációra…

„A mágia lehet világos és sötét. Attól függ, kiben bízik. Figyelje a jeleket kislány. Emlékezzen az időre!”

Ahogy az előzményeknek, úgy ennek a regénynek is igényes a kiadása, gyönyörű a nyelvezete, nagyon erős és mindent átható a hangulata– ezek együttes hatása az, amely olyan komoly befolyással van az olvasó érzéseire és érzékeire, hogy már az első oldalakon is képes rabul ejteni és a kötet végéig fogva is tartani a figyelmét. Csak pár bekezdést haladtam előre, mindössze néhány oldalt lapoztam a könyvben, de úgy éreztem, mintha el sem hagytam volna Charleston városát, vagy ha mégis, akkor biztos voltam benne, hogy most hazaértem, és az otthonosság érzésével a szívemben tekintettem körbe – szavakkal ki sem tudom fejezni, hogy mennyire jó volt újra elmerülni Amelia nem mindennapi kihívásokkal teli életében.

A műfajok keveredése miatt ismét egyszerre lehetett részem a kísértetek jelenléte által kiváltott borzongásban, a nyomozás izgalmában, a múlt titkainak felfejtésében, mindezek mellett lelkem romantikus része Amelia és Devlin kapcsolatáért izgulhatott, az afrikai eredetű varázslatok pedig a misztikum után áhítozó érzékeimre hatottak eredményesen. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy a korábban kapott élmény kiteljesedjen, sőt, megkoronázásra kerüljön.

„A csillagok végre felsorakoztak. Minden játékos elfoglalta a helyét.”

Lényegesen lassabban indul be ez a történetrész, mint az előzményei, sokkal kevesebb tényleges cselekményt, ugyanakkor több misztikumot, elmélkedést, tépelődést tartalmaznak az oldalak, de az összhatás így is fantasztikus: pontosan az, amire számítottam.

Az akciójelenetek helyett a titokzatosság és a borzongás kerül előtérbe, egyes események rémálmokba, illetve furcsa látomásokba futnak ki, vagy éppen újabb, félreértésre okot adó szituációkat idéznek elő. Amelia nehéz helyzetben van, hiszen a szellemek jelenléte és a velük való kommunikáció miatt életereje egyre fogy, de még így is egyszerre több dolognak kell a végére járnia. Kutakodását nehezíti, hogy mindenkitől csak részinformációkat kap, és ha valami végre ki is derül, akkor az csak még több titkot, magyarázatra, megfejtésre váró rejtélyt húz elő magával a múltból. A helyzet egyre inkább kilátástalannak tűnik, de Ameliának nincs más lehetősége, mint tovább haladni a megoldás felé – mert már nem csak az ő élete a tét.

„Sose alkudozz a halállal. Nekünk már nincs mit vesztenünk.”

Élvezettel olvastam, ahogy az apró mozaikok végre a helyükre kerülnek, ahogy a jelenkori és a múltbeli eseményekből, a természetfeletti hatásokból, valamint az érzelmekből álló hatalmas gubanc lassan feloldódik, a szálak kisimulnak, és végül mindenre választ kapok. Az már csak hab volt az élvezetek tortáján, hogy rájöttem, a főszereplővel együtt engem is jól megvezetett a szerző, mert bizony csak kiderült, hogy sok minden nem az, aminek látszik, illetve az egyébként oly természetesnek és helyénvalónak tűnő magyarázat mégsem állja meg a helyét. Koppant is az állam, nem is egyszer.

Egy szó, mint száz, ez egy kifejezetten jól sikerült regény, amely méltó befejezéseaSírkertek királynőjetrilógiának, és abban a boldog tudatban zártam be a könyvet, hogy a történet így kerek, mindenki elnyerte méltó jutalmát – vagy éppen büntetését. Vagy mégsem? Van még pár dolog, amelyről szívesen olvasnék a továbbiakban, és amelyet továbbra is – talán szándékosan? – homályban hagyott a szerző. Az egyik ilyen téma a titkos társaság, amelynek Devlin is a tagja. Úgy néz ki, hogy ezek az óhajaim is meghallgatásra találtak, mert időközben felmerült a sorozat folytatásának lehetősége, amelyről egyelőre még nem tudni túl sok mindent, de azt igen, hogy a negyedik kötet The Visitor címen készülőben van. Remélem, hogy idővel a magyar megjelenésére is számíthatunk majd.

Véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Volt valaha egy olyan rovat a blogon, ami a "Nagyító alatt" címet viselte. Ez alatt a név alatt tettem közzé minden olyan gondolatomat, észrevételemet, amely valamilyen egységes koncepción alapuló bemutatást, válogatást eredményezett.

Azért írtam, hogy volt, mert bizony már nagyon régen frissült utoljára a rovat, és bár ötleteim lennének, de sajnos az időhiány megakadályoz a kifejtésükben.

Nem felejtkeztem el viszont a már meglévő bejegyzésekről és ha találok valamit, amivel aktualizálhatom őket, akkor azt meg is teszem. Erre a sorsra jutott most a "London másik arca", mert jó néhány olyan könyvvel, történettel akadtam az utóbbi időben össze, amely beleillik az említett poszt tartalmába.

Mert London egy egészen különleges város és azt a bizonyos másik Londont, azt a hétköznapi emberek szeme elől rejtett települést mindenki másképp képzeli el, de egy valamiben minden regény megegyezik: különleges hangulata magával ragad, és egy idő után már nem csak a képzeletben, de a valóságban is Londonba vágysz.

Íme a frissített tartalmú bejegyzés linkje:
Könyvek erdeje: Nagyító alatt (5.): London másik arca

Remélem, hogy mindenki talál a válogatásban kedvére valót. Az a másik London csak rád vár!

A szerző művei kitüntetett helyet foglalnak el a könyvespolcomon, és ő az az író is, akinek a nevét sokszor emlegetjük a baráti társaságban. Miért? Mert az egyik barátnőmnek és nekem Miéville minden magyarul megjelent könyve a magánkönyvtárunk része, egyszerűen megszállottak vagyunk, mert amit kijön az újabb regény, azonnal rohanunk megvásárolni, majd felkerül a polcra a többi mellé. Mi ebben a különleges? Az, hogy eddig még egyikünk sem olvasott egy sort sem a megvásárolt kötetekből. De én most megtörtem a jeget és most már nyugodtan kijelenthetem, hogy a megelőlegezett bizalom nem volt hiába való, a megérzésem beigazolódott, vitathatatlan, hogy egyedi olvasási élményben volt részem.

Értékelés: 10/10

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 656 oldal
Fordította: Juhász Viktor
Borító ár: 3.480,- Ft

A mű eredeti címe: Kraken

Műfaj: urban fantasy

"2006. február 28-án Londonban megjelent a kraken (...)."

Billy Harrow a londoni Természettudományi múzeum dolgozója, akinek fő specialitása a tengeri állatok és a puhatestűek preparálása - ő készítette ki az Architeuthis dux névre hallgató polipot is, amely egyszer csak eltűnik a múzeumból. Billy több ponton is kapcsolódik a gigászi méretű preparált élőlényhez, hiszen nem csak tartósította az állatot, de ő maga fedezte fel a hiányát is. Racionális tudósként nehéz elhinnie, hogy bárki nyom nélkül kivihette a hatalmas üvegtartályt a bezárt teremből és az őrökkel teli múzeumból, pedig a tények ezt mutatják. Azonban a londoni rendőrségnek van egy olyan különleges részlege, amely képes a megmagyarázhatatlan bűntény nyomába eredni. Billy azt hiszi, hogy az ő jelentéktelen szerepe ezzel véget is ért, ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetett volna: személye mindenkinél fontosabbá válik, őt magát pedig beszippantja London mágikus birodalma, illetve a rejtett várossal együtt járó minden furcsaság.

Olvastam néhány, a szerző korábbi műveiről szóló értékelést, ezért számítottam arra, hogy valami különlegesben lesz részem, de a másodkézből származó információk meg sem közelítik azt az élményt, amelyet a regény olvasása közben átéltem. Úgy gondoltam, hogy egy jó kis nyomozásban lesz részem: ellopták a preparált polipot, és az erre szakosodott szervezet munkatársai előkerítik azt. Mágikus London? Hohó, hát én már olvastam ilyet! Oké, tegyük akkor hozzá a mágiát is, meg egy kis misztikumot, mert attól csak élvezetesebb a dolog és uzsgyi, gyerünk a formaldehidben lubickoló, valaha tintát eregető óriásjószág nyomába, forgassuk fel érte London minden kerületét, nézzünk be az alvilági figurák szekrényeibe és még sorolhatnám a hasonló tevékenységeket.

"Több millióan élnek Londonban, és számottevő többségük mit sem tud a térkép alapján pontosan ugyanott található másik Londonról, a fortélylás és az eretnek szekták városáról. (...) A látható város olyan hatalmas, hogy eltörpül mellette a kevésbé érzékelhető másik, ráadásul nem kizárólag a félhomályos zugokban létezhetnek csodák."

Hogy ezzel ellentétben mit kaptam? Nos kérem, nyomozás az volt... de korántsem olyan, amire én számítottam. Mert ugye a polip eltűnt, ez tény - ugyanakkor a rend speciális besorolású őreit a "hogyan hajtották végre a rablást?" kérdéssel ellentétben inkább a "miért rabolták el a polipot?" kérdéskör foglalkoztatja mélyebben. Ez pedig eldönti az események alakulásának további sorsát, mert a innentől kezdve a nyomok rögzítése és értelmezése helyett fejest ugrunk a mágikus London korántsem szokványos világába.

"Miért ne lehetnének a világot uraló istenek polipok? Létezik náluk alkalmasabb bestia erre? Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy az ember elképzelje a földgolyóbisra tapadó csápokat, nem igaz?"

Az igazi London kő. Történetéről ITT olvashattok.

Annak a Londonnak az utcáin kóborlunkés menekülünk, amelynekküszöbén már ott áll az apokalipszis (nem is egy), ahol a polip akár istenség is lehet és külön vallást tudhat magáénak (és mellette még sok minden más is), ahol a tengernek nagykövetsége van, ahol ráakadhatunk a London kőre, a város dobogó szívére, és a hozzá hű jósokra, ahol a múzeumok emléktárgyait az emlékezet angyalai őrzik, ahol különleges gengszterek vívják egymással a csatájukat és ahol a famulusok jól szervezett sztrájkba kezdtek. Egyszerre szürreális és fantasztikus, sokszínű és hihetetlen az, ami ennek a könyvnek az oldalain szerepel.

"Csak az üvegen csillant meg valami, egy lomhán kibontakozó konfliktus verődött vissza megtört fénysugárként."

Tömören összefoglalva: ez a könyv zseniálisan őrült és őrülten zseniális. Mivel a tömör fogalmazás nem erényem, ezért ezt bővebben is kifejtem.

Úgy is mondhatnám, hogy az olvasás közben egy elképesztően szürreális élményben volt részem, amelynek összetettsége vitathatatlan, és amelyet első olvasatra nem is lehet maradéktalanul feldolgozni.
Lenyűgöző az az információ mennyiség, amely felbukkan a könyvben, szédítően sokszínű az a fantázia, amelyet a szerző magáénak tudhat, és amelynek jó részét bele is dolgozta a történetbe. Más ennyi ötletből egész sorozatokat ír meg.
A fantáziája mellett Miéville háttértudása is csodálatra méltó, mert ezt a regényt elképzelhetetlen lett volna másképp összehozni. Egyik ámulatból a másikba estem, amikor itt is, majd ott is utalásokat olvastam, hétköznapi dolgok mágikus verziójával találkoztam össze - csak úgy csillogott a szemem az izgalomtól, a csodálkozás újabb fokozati szintjétől.
A leírások, az akciójelenetek, események közötti átkötő szövegek csak növelték bennem a valóságon túli, a hétköznapi élettől való elrugaszkodottság érzetét, és bizony volt olyan rész, amely értelmezésének többször neki kellett futnom, hogy megértsem az ott leírtakat, mert annyira bizarrnak tűnt első olvasatra, de még másodikra is.
Imádtam a rengeteg szálon futó cselekményt, az összeesküvések, különböző érdekeltségek és szervezetek labirintusát, amelyben időnként azért elég szerencsésen sikerült eltévednem, de idővel mindig megtaláltam a kiutat.
Elképesztő mondatkapcsolatokkal találkoztam össze, amelyek nem nyelvtanilag, hanem jelentéstartalmilag jelentettek totális meglepetést a számomra. Ugyanakkor be kell vallanom azt is, hogy imádtam őket és nem egy ilyen mondatba végérvényesen bele is szerettem.

"Ez a nulladik kraken év (...). Ez az anno teuthis."

Nem mondom, hogy ez a regény egy könnyű olvasmány, mert nem az, nem egy tipikusan "egy seggel végigülős" történet. Többször meg kellett állnom az olvasása közben és megemésztenem, értelmeznem az addig olvasottakat, feldolgozni azt a rengeteg rendkívüli eseményt, lényt, történést, amelyet hirtelen a nyakamba kaptam. Néha azt éreztem, hogy túlírt az egész, pár fejezettel később már ez sem számított, mert a szavak, a mondatok és a szárnyaló fantázia lényei, a nem éppen hétköznapi, de mégis ismerős történések teljesen a hatásuk alá vontak, a mágikus London engem is beszippantott.

"Ha ez csak egy jelentéktelen apokalipszis, akkor felesleges aggódni."

A Londoni Természettudományi Múzeum
(A kép forrása és bővebben: ITT)

Pedig vannak azért a regénynek vannak hiányosságai. Sok mindent megmagyaráz a szerző, rengeteg az információ, a történés, de még így is vannak részek, amelyek fölött átugrik, amelyek működését természetesnek tekinti, és az olvasó csak az elé vetett morzsákból igyekszik megérteni a miérteket. De kit érdekel ez, amikor annyi minden más van, ami ennél sokkal fontosabb? Máskor talán fennakadok az ilyen hiányosságokon, most úgy érzem, hogy bőven van egyéb feldolgozni és értelmezni való. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy nem sikerült első olvasásra mindent maradéktalanul értelmeznem. Talán majd úgy a harmadik vagy éppen az ötödik szerencsés találkozás tájékán...

"A világ véget fog érni. Hamarosan. Mindjárt. Vége. És fogalmunk sincsen, mért és kinek áll ez érdekében."

Nem tudom mi más mondhatnék még, mert ilyet még nem olvastam. Szerettem? Ha nem is minden sorát, de úgy összességében igen, mert az egyediséget mindig és minden esetben értékelni tudom, és értékelni kell. Ahogy imádtam a hangulatát is, azt a rengeteg hihetetlen dolgot, amelyet felvonultatott a szerző, de még a hétköznapiakat is, mert képes volt úgy leírni és megjeleníteni őket, hogy egy furcsa álomvilágban éreztem magam miatta. Az azonban biztos, hogy nem egy olyan történetről van szó, amelyet mindenki kedvelni fog, mert ehhez a regényhez hangulat és némi elvontság, az abszurdhoz való elemi vonzódás szükségeltetik. Ha viszont valakiben ez meg van, sőt még igényli is ennek a folyamatos jelenlétét, akkor ezt a könyvet és minden benne szereplő mondatot mintha csak neki írták volna.

Magnus Bane, boszorkánymester. Ez az a mondat, ami jó néhányszor elhangzik a Pokoli szerkezetek, valamint a Végzet ereklyéi sorozat köteteiben. Ő az a szereplő,akit furcsa és egyedi stílusa ellenére is egyszerűen nem lehet nem kedvelni,ő az, aki újra és újra felbukkan a kötetekben, és valahogy mindig belekeveredik az éppen aktuális eseményekbe. Róla, vagyis az életéről azonban csak részinformációk jutnak el hozzánk, pedig hosszú élete során sok mindent átélt már, sok mindenkinek segített, még a boszorkánymesterek között is különlegesnek számít.

Ő tehát Magnus Bane, a démon apától és ember anyától származó boszorkánymester, akinek démoni ősére emlékeztető egyedüli külső jele a vágott, macskaszerű szemében mutatkozik meg - ebből a szempontból határozottan kegyesen bánt vele az élet. Magnus kedveli a pompát, nem veti meg a nőket, de ami már az első regénybeli felbukkanásakor nyilvánvalóvá válik, hogy van egy gyenge pontja, ami pedig nem más, mint a fekete hajú és kék szemű fiúk, férfiak.

Cassandra Clare összetett világot teremtett meg a Pokoli szerkezetek és a Végzet ereklyéi sorozat könyveiben: árnyvadászok, alvilágiak és démonok. Kitörő örömmel üdvözöltem, amikor kiderült, ahogy Magnus életének jelentősebb eseményeit, egyes jeleneteit bemutató Bane Krónikák magyar nyelven is megjelenik, majd meglepődve tapasztaltam, hogy bár Cassandra Clare kötetenként öt-hatszáz oldalon képes a meséjét bonyolítani, de ezeknek az alig hatvan oldalas apró szösszeneteknek a megírásához mégis társszerzőre (nem is egyre, hanem rögtön kettőre) volt szüksége.

1. könyv: Mi történt Peruban?

Értékelés: 4/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 56 oldal

Fordította: Kamper Gergely

Borító ár: 999,- Ft / 1.699,- Ft

A mű eredeti címe:

What Really Happened in Peru

Sorozat: Bane Krónikák

Mikor játszódik? : 1791; 1885; 1890; 1962

Hol játszódik? : Peru

Melyik sorozathoz kapcsolódik? : egyikhez sem

Mikor érdemes olvasni? : nincs megkötés

Egyéb szereplők, kapcsolódások: Ragnor Fell, Catarina Loss (boszorkánymesterek)

Némi magánvélemény:Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy ez vékonyka kötet nem is egy történet, hanem több apró történetecske egymás mögé helyezve. Kerestem az értelmét, de nagyon nem tudtam rájönni, hogy a szerzők mit akarnak elmondani ezekkel a szösszenetekkel - olyan összevisszának és cél nélkülinek találtam az egészet. Magnus... ő nagyon nem az a karakter volt, akiről eddig olvastam, alig ismertem rá. A stílus? Ez nem Cassandra Clare, az már első olvasatra is látszik. Olyan mintha az ő neve csak a háttérvilág miatt szerepelne a borítón, és minden más a szerzőpáros másik tagjának a műve lenne. Csakhogy ez nekem így kevés! Néha elmosolyodtam az olvasottakon (a kalózos történet és a zenélős rész egészen jó volt), és szerepelt a kötetben egy-két olyan esemény, amelyet kapcsolni lehet majd a fősorozatok köteteihez, de mindössze ennyi. Ez így összességében nagyon gyenge volt.

Értékelés: 4/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 56 oldal

Fordította: Kamper Gergely

Borító ár: 999,- Ft / 1.699,- Ft

A mű eredeti címe: The Runaway Queen

Sorozat: Bane Krónikák

2. könyv: A szökevény királyné

Mikor játszódik? : 1791. június

Hol játszódik? : Párizs

Melyik sorozathoz kapcsolódik? : egyikhez sem

Mikor érdemes olvasni? : nincs megkötés

Egyéb szereplők, kapcsolódások:Saint Cloud (vámpír), Ragnor Fell (boszorkánymester)

Némi magánvélemény: Párizs, a forradalom kirobbanása előtt. A királyné a menekülési útvonalat keresi és ebben jelentős szerep jut Magnusnak is, illetve a kor újdonságának számító léghajónak.

A történet teljesen különálló, nem kapcsolódik egy olyan részlethez sem, amely emlékezetes maradt volna a számomra a két alapsorozat köteteiből.

Újabb próbálkozás és újra ugyanazok a kérdések. Hol van az a Magnus, akit megkedveltem? Nem hiszem el, hogy megint két ember kellett ehhez a történethez? Cassandra egyáltalán részt vett ebben, vagy csak az alapötlet az övé? Nem érzem a stílusát, a gördülékenységet, ami jellemző az írásaira. Ahogy Magnus varázsa sem ugyanaz, mint a többi kötetben. Bármennyire is imádom a karakterét, eddig nagyon gyengén muzsikálnak a krónikái. Nagy kár érte.

3. könyv: Vámpírok, pogácsák és Edmund Herondale

Értékelés: 8/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 56 oldal

Fordította: Kamper Gergely

Borító ár: 999,- Ft / 1.699,- Ft

A mű eredeti címe: Vampires, Scones, and

Edmund Herondale

Sorozat: Bane Krónikák

Mikor játszódik? : 1857

Hol játszódik? : London

Melyik sorozathoz kapcsolódik? : Pokoli szerkezetek

Mikor érdemes olvasni? : Pokoli szerkezetek trilógia előtt is lehet, de talán érdemesebb utána

Egyéb szereplők, kapcsolódások:Edmund Herondale, Linette Owens, Granville Fairchild, Charlotte Fairchild, Amalia és Roderick Morgenstern, Rachel Branwell (árnyvadászok), Lady Camille (vámpír), Alexei de Quincey (vámpír), Ralf Scott (vérfarkas)

Némi magánvélemény:Egy kiemelkedő fontosságú és meghatározó tárgyalásnak, no meg egy elsöprő erejű szerelem kibontakozásának lehetünk szemtanúi ennek a kis füzetnek köszönhetően. Az alvilágiak és az árnyvadászok egy tárgyaló asztal mellett helyezkednek el, bár a megegyezés nem éppen zökkenőmentes. De Magnus közben megismerkedik a vakmerő fiatal árnyvadásszal, Edmund Herondale-lel. Az előző kötetek yenge szívvonala után csak hosszas töprengést követően mertem rászánni magam a folytatásra, de örülök, hogy megtettem, mert végre valahára olyat olvastam, ami nagyon is a kedvemre való volt. Ez a Magnus már ismerős, a szöveg minősége lényeges változáson esett át, a történetnek van értelme, van befejezése és a szereplők élnek. Tetszett, határozottan tetszett. A Pokoli szerkezetek trilógiában kaptam némi utalást az itt főszerepet játszó fiúval kapcsolatban, most pedig azt is megtudtam, hogy miért hozta meg azokat a döntéseket, amelyeket végül is meghozott.

4. könyv: Az éjféli örökös

Értékelés: 9/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 56 oldal

Fordította: Kamper Gergely

Borító ár: 999,- Ft / 1.699,- Ft

A mű eredeti címe: The Midnight Heir

Sorozat: Bane Krónikák

Mikor játszódik? : 1903

Hol játszódik? : London

Melyik sorozathoz kapcsolódik? : Pokoli szerkezetek

Mikor érdemes olvasni? : Mindenképpen a Pokoli szerkezetek trilógiát követően

Egyéb szereplők, kapcsolódások:James Herondale, William Herondale, Tessa Grey, Jem Carstairs, Tatiana Blackthorn

Némi magánvélemény:Magnus és az árnyvadászok, különösen a Herondale vérvonallal való kapcsolata mindig is egyedinek tekinthető, nekem pedig mindig is a kedvencem lesz. Alig hogy Magnus megérkezik Londonba, összetalálkozik a fiatal James Herondale-lel, aki legalább olyan vad, mint az apja. Magnus társául szegődik vakmerő éjszakai kalandjában, majd mielőtt nagyon eldurvulnának a dolgok, hazacipeli és a szülők gondjára bízza a fiút. Imádtam ezt a részt és élveztem, hogy azokról a szereplőkről olvashatok, akikkel annyi időt töltöttem el a Pokoli szerkezetek trilógia oldalait bújva. Az eddig megjelent és elolvasott hat kötet közül ez a második legjobban sikerült, viszont a szereplők miatt számomra a legkedvesebb történet.

5. könyv: A Dumort Hotel tündöklése

Értékelés: 7/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 56 oldal

Fordította: Kamper Gergely

Borító ár: 999,- Ft / 1.699,- Ft

A mű eredeti címe:

The Rise of the Hotel Dumort

Sorozat: Bane Krónikák

Mikor játszódik? : 1929. szeptember - október

Hol játszódik? : New York

Melyik sorozathoz kapcsolódik? : Végzet ereklyéi

Mikor érdemes olvasni? : nincs megkötés

Egyéb szereplők, kapcsolódások:Aldous Nix (boszorkánymester), Edgar Greymark (árnyvadász, az Intézet vezetője)

Némi magánvélemény:A Dumort Hotel, amely a Végzet ereklyéi sorozatban már vámpírtanya, itt még eredeti rendeltetésének megfelelő létesítmény. Azaz mégsem, de ne szaladjunk ennyire előre. Ez a szesztilalom időszaka Amerikában és Magnus ugyan mi mást csinálna, mint valami illegálisat: zugivót üzemeltet - ha jön a razzia, akkor pedig beveti mágikus képességeit. Az üzlet jól megy, de közelít a gazdasági válság, már mindenki erről suttog, Magnus pedig figyelmeztetést kap, amit nem is tud figyelmen kívül hagyni. Ezzel egyidejűleg összefut az eddig élt legöregebb boszorkánymesterrel is, aki valami nagy durranásra készül, de Magnus ebben nem partner. Hmm... érdekes volt, helyenként jópofa humorral és hiteles történelmi tényekkel, de nem lett a kedvencem. Viszont az írói stílus határozottan javuló tendenciát mutat és a Krónikák történetei ebben a formában már egészen élvezhetőek.

Értékelés: 9/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 56 oldal

Fordította: Kamper Gergely

Borító ár: 999,- Ft / 1.699,- Ft

A mű eredeti címe:

Saving Raphael Santiago

Sorozat: Bane Krónikák

6. könyv: Raphael Santiago megmentése

Mikor játszódik? : 1953

Hol játszódik? : New York

Melyik sorozathoz kapcsolódik? : Végzet ereklyéi

Mikor érdemes olvasni? : nincs megkötés

Egyéb szereplők, kapcsolódások: Raphael Santiago, Ragnor Fell (boszorkánymester)

Némi magánvélemény:Az eddigi legjobb történet a Bane Krónkák sorában, amely nem cselekményének összetettségével, hanem a karaktereivel vívta ki az elismerésem és a tetszésem. Már az alapötlet is elképesztő: Magnus, mint magándetektív és őrangyal, aki a szárnyai alá veszi a fiatal Raphael Santiago-t. A kivitelezés pedig egészen egyszerűen fenomenális: a páros hasizomformálásra is alkalmas beszélgetései elképesztően jól sikerültek, egymás agyára mennek ugyan, de mindkettő tudja, hogy ilyen vagy olyan okból, de szüksége van a másikra. Raphael célkitűzése az elején megdöbbentett, ahogyan az az erő és kitartás is, amellyel a megvalósítás felé tartott. Gördülékeny cselekmény, hatalmas beszólások, élvezetes párbeszédek és egy cél, aminek az elérése mindennél fontosabb: egy minden tekintetben kerek és tanulságos történet, nagyon jó tálalásban - élvezet volt olvasni.

A borítókról...

Nagyon ötletes és kétségkívül dekoratív a sorozat eredeti borítója: a kép tulajdonképpen a tíz kötet borítóiból áll össze. Egyszerűen imádom!

És miközben gyönyörködöm az eredeti koncepcióban, bizony fáj a szívem, hogy a magyar verzió nem ezeket a borítóképeket vette át. Biztos van rá ok és magyarázat, hogy miért tért el a kiadó az eredeti megjelenéstől - mikor pedig minden más könyv esetében az eredeti megjelenésnél szokott maradni -, de akkor is fájlalom a dolgot...

Ugyan próbálkoztak valami hasonló elgondolással, de az meg annyira mesterkéltnek, művinek tűnt, hogy az olvasók rögtön felháborodtak. Ezt követően alakult ki az a borítógrafika - az adott kötetre jellemző tájkép vagy épület képe, valamint egy betű kedvenc boszorkánymesterünk nevéből -, amellyel végül is a nyomdába kerültek a kiadványok. Az eredetinek a nyomába sem ér, de még mindig jobb, mint az első elgondolás - mostanra sikerült egészen megbékélnem vele.

Lesz majd folytatás is, csak jelenjen meg a maradék négy füzetecske és azokat is elolvasom, valamint beszámolok az élményeimről.

Három Borbíró Bori regénnyel a hátam mögött, illetve több, Gaura Ágnessel történt személyes találkozó, érdekes és határozottan jó hangulatban eltöltött beszélgetés után már nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok, ha kézbe veszem a sorozat legújabb, az idei könyvhétre megjelent kötetét: mindenekelőtt természetesen gördülékeny cselekményre, pergő dialógusokra és elképesztő mennyiségű humorra, amelyek megfelelő elegye a felhőtlen szórakozást és az igazi kikapcsolódást jelenti a számomra. Úgyhogy nem éppen gyanútlan, mit sem sejtő olvasóként vettem a kezembe a könyvet, de még így is meglepetésként ért a mindennél ütősebb indítás: Bori és Attila első fergeteges szóváltása. Viszonylag gyorsan olvasok, de amikor húsz oldal úgy kifog rajtam, hogy közel egy órányi időtartamra van szükségem az eléggé korlátozott oldalszám végigböngészéséhez, akkor annak bizony csak egy oka lehet: több időt töltök önfeledt kacagással és a nevetéstől szinte folyamatosan potyogó könnyeim törölgetésével, mint a szöveg olvasásával.

Értékelés: 10/10

Kiadó: Delta Vision

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 382 oldal

Borító ár: 2.990 ,- Ft

Sorozat: Borbíró Borbála
Előzmény: Démoni színjáték (előzménynovella);
Vámpírok múzsája, Átkozott balszerencse,
Lidércnyomás

Folytatás: előkészületben
Műfaj: urban fantasy
Kiadói sorozat: Delta Vision Exkluzív
Akciós vásárlás:
Delta Vision Könyvroham
Delta Vision Webáruház
E-könyvként is kapható.

Igazán örültem, amikor a szerző a későbbiekben valamelyest visszavett a tempóból, mert nem hiszem, hogy sikerült volna túlélnem a kiképzést, ha egészen az utolsó oldalig ebben az ütemben repkedtek volna a poénok. Persze a továbbiakban sem kellett nélkülöznöm az ugratásokat, szép számmal kijutott az elmés, ugyanakkor nem minden célzástól, iróniától, illetve szarkazmustól mentes mondatokból, amelyek hatására még így is elég gyakran szakították meg az olvasást kuncogási rohamok. Érezhetően csökkent azonban a tempó, és én már azt a csekélyke engedményt is megbecsültem, amit kaptam, mert így legalább az események alakulására is oda tudtam figyelni.

A múzsacsók hatásának elmúlását követően visszatért Attila régi énje, aminek kifejezetten örültem, még akkor is, ha Borit azért nem éppen a boldogság feszíti belülről. Nekem ez a nyers stílusú és helyenként modortalan táltos akkor is sokkal inkább „bejön”, mint az érzelmes verziója – persze szigorúan csak olvasói szemszögből, mert Bori helyzete nem éppen irigylésre méltó, ugyanakkor a főszereplő páros immár megszokottá váló szóváltásai sokkal élvezetesebbek ebben a leosztásban. Attila pedig... Véleményem szerint sokkal több mindent rejteget, mint amit a viselkedése alapján elképzelnénk róla – csak reménykedem benne, hogy ez tényleg így van, és erről értesülhetünk is majd egyszer.

„Ahhoz, hogy az ember bevállaljon meredek dolgokat, kell egy adag vagányság meg egy abszolút reménytelen helyzet. Volt már ilyen, nem is egyszer.”

A megszokott szereplőkön kívül régóta nem látott résztvevők is felbukkannak, és a jelenlegi feladat megoldása szempontjából fontosúj belépőkkel is megismerkedhettem. Bori körül sokasodnak az ellenségek és a szövetségesek, de sajnos kevés a megbízható, minden önző és számító befolyástól mentes partner. A hagyaték szövegének, illetve az azzal kapcsolatban folytatott csoportos konzultációnak köszönhetően nemcsak a következő lépésekre és a várható veszélyekre derült fény, de bizony egyes szereplők múltjába is betekinthettem, ezáltal pedig a karakterük is összetettebbé, még kedvelhetőbbé vált a számomra, a világ felépítése pedig további lényeges részletekkel egészült ki. Az egyre inkább összetettebbé váló cselekménynek és a fergeteges humornak köszönhetően úgy érzem, hogy ez a kötet a sorozat eddigi legjobbja: Ági egyre élvezetesebben mesél, fantáziája kifogyhatatlan, a szereplőit nem kíméli, és mindig képes újabb és újabb meglepetéseket okozni a számomra.

A Borbíró Bori regények jellegzetessége, hogy bár első olvasatra– csupán a felszínt érintve – könnyed és kifejezetten szórakoztató olvasmánynak tűnnek, de vitathatatlan, hogy rengeteg kutatómunka, hatalmas mennyiségű tudás és információ, valamint mindezek következményeként elképesztő mennyiségű tartalmas mondanivaló rejtőzik a poénok mögött. Nincs ez másként ennek a résznek az esetében sem, hiszen a korábbiakban Bori által felfedezett levél tartalmát hieroglif írásjelekkel rögzítették, amelynek megfejtését még a rejtélyes fogalmazásmód, valamint egy letűnt kultúra másfajta gondolkodása is nehezíti. Hősnőnknek minden tudását, tehetségét, logikáját, illetve a szóba jöhető segítségek esetében a rábeszélőképességét is be kell vetnie, hogy feltárja a háttérben megbújó titkokat, az egyiptomi mágiával kapcsolatos összefüggéseket, a családi vonatkozásokat, valamint ezek bizonyos lényekkel való kapcsolatát. A megszerzett információk azonban mégsem a biztonságát alapozzák meg, hanem minden eddiginél nagyobb veszélybe sodorják, egyben természetesen hihetetlen kalandok elé is állítják.

„A múlt csak annyiban érdekes, amennyiben sikerül megoldani a jövőbeli problémámat.”

A kialakult szituáció kellőképpen bonyolult, a papírdarabon szereplő szöveg, illetve a hozzá kapcsolódó utalások megfejtése jelentős mennyiségű kutatómunkát, illetve ennek megfelelő mértékű fejtörést és elmélkedést igényel. A feszültség folyamatosan növekszik, a probléma egyre megoldhatatlanabbnak tűnik, az utolsó félszáz oldalon pedig eszeveszett tempót diktál a szerző: itt már csak elvétve akadt humor, helyette viszont olyan tartalmat kaptam, amelyet a legnevesebb horror- és thrillerszerzők is irigykedve olvasnának – kegyetlen és lélekromboló. Vagy az események alakulásának következményeként pont az ellenkezője?

„… sokszor egyszerűbb egy öleléssel elmondani az igazságot, mint szavakkal, amiket azért találtunk fel, hogy elfedjék az igazságnak legalább egy részét.”

Sokat gondolkoztam, hogy nyilatkozzam-e a befejezéssel kapcsolatban, de egyszerűen nem tudom magamban tartani az érzéseimet, kénytelen vagyok hangot adni a háborgásomnak: Ági, hát hogy tehetted ezt velem és a többi olvasóddal? Ilyen módon befejezni egy történetet, ilyen helyzetben hagyni a rajongóidat... Eddig is mindig lelkesen vártam az újabb Borbíró Bori regény megjelenését, de most... Ez már egyszerűen kínzás, nem tudok rá jobb kifejezést. Most már mindegy, remélem valahogy azért csak túlélnem a megjelenésig hátra lévő hónapokat – vigasztal a beígért novelláskötet várható megjelenése –, de kérlek, hogy siess, nagyon siess azzal az újabb történettel!

Véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Régen volt már az, amikor egy regény ennyire egymással ellentétes érzelmeket váltott ki belőlem. Egyszerűen nem tudok dűlőre jutni az oldalakon kibontakozó és bonyolódó történet részleteivel, szereplőivel, de legfőképpen a viselkedésükkel. Egy részről érdekes volt az elgondolás, tetszik a trilógia felépítése, mert egyedi és pont ezért meglepő, figyelemfelkeltő, ugyanakkor mérhetetlenül dühös vagyok sok mindenre: a szereplőkre, a hozzáállásukra, az összes hülyeségükre. Befejeztem a könyvet (természetesen az éjszaka közepén), majd (másnap munkanap lévén) pihenni próbáltam, de az utolsó negyven-ötven oldal történésein annyira felhúztam magam, hogy utána órákig csak forgolódtam és azon járt az agyam, hogy bár láttam már jó néhány dolgot az életben, de ennyire fura magaviseletű emberekkel még nem találkoztam. Igyekeztem újra, immár időrendben átgondolni a fejemben az olvasottakat, hátha csak rosszul értelmeztem valamit, elsiklottam valami felett, de folyamatosan ugyanoda lyukadtam ki: ilyen nincs, ilyen nem létezik.

Értékelés: 6/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Rubin pöttyös

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 280 oldal

Fordította: Sándor Alexandra Valéria

Borító ár: 2.999,- Ft

A mű eredeti címe: The Opportunist

Sorozat: Szeress, ha hazudok is

Folytatás: Dirty Red, Thief

Műfaj: romantikus

Nagyon, mindennél jobban kíváncsi voltam erre a könyvre ~~(igen, én is olvasok más blogokat és véleményeket..)~~, és amikor a szülinapi ajándékaim között nem bukkant fel, úgy döntöttem, hogy ez lesz az első, amit meg fogok venni. Az elhatározást tett követte, majd alig valamivel később már kopogtatott is futár a csomaggal, és az olvasásra se kellett sokat várni. Sőt, még egy olvasót sikerült magammal csábítanom a bűnös élvezetbe, amolyan szinkronolvasás formájában. :)
Még ha a regény eseményei a hazugságokon alapulnak is, az biztos, hogy én ismét csak azt írom le ebben a bejegyzésben, amelyet gondolok, ezúttal sem szépítek rajta semmit, kiteregetem előttetek a lelkem és az érzéseim. No, akkor nézzük:

Tetszett az alapszituáció, azaz egy amnéziában szenvedő férfi, illetve a jelenlegi barátnője, valamint az ex, az igazi első nagy szerelmet megtestesítő nő nem éppen mindennapi kapcsolata, illetve a mindkét nő által a szeretett férfiért vívott ádáz harc. Húúúú, gondoltam, ebből isteni jó történetet lehet írni, olyat, hogy szinte füstölni fog, kiégeti a nyomdafestéket a papírról.

Tetszett, hogy váltott idősíkokban ismerhettem meg a jelenkori eseményeket és a múltbeli történéseket, mert így sokkal érdekesebb, élvezetesebb és összetettebb volt a dolog.

Élvezettel rakosgattam össze a történéseket, az apró momentumokat, az érzelmeket és a következtetéseket - legalábbis egy darabig. Talán pont az volt a hiba, hogy annyira odafigyeltem a részletekre, mert így bizony egy idő után világossá vált a számomra, hogy a történet tele van bakikkal, egyáltalán nem oda illő utalásokkal, részletekkel. Még azon is elgondolkoztam, ez esetleg nem lehet-e szándékos, talán kifejezetten azért homályos és egyben félrevezető az utalás, hogy bizonytalanságban tartsa az olvasót. De nem. Egy idő után kénytelen voltam elkönyvelni magamban, hogy ez nem csavar a történetben, hanem baki, méghozzá nagyon nagy baki, ami ráadásul még fontos is az események alakulásának szempontjából. Nem akarok tovább zsákbamacskát árulni és végre leírom azt, ami annyira bökte és még böki is a csőrömet.
Nem szokásom, de most muszáj: (Kijelöléssel olvasható) SPOILER!!!! A regény 126. oldalán Olivia kijelenti, hogy akkor kamatyoltak először, amikor Laura Hilberson hat hónap után előkerült, tehát ekkor már közel fél éve együtt voltak. Majd a könyv végén, másfél évi együtt járás után Olivia készül a nagy eseményre, ami végül is nem úgy sikerül, ahogy elképzelte. Talán azért, mert annyit váratta a fősuli leghelyesebb pasiját? És ugye ez egy kulcsmozzanata, mintegy oka is az utána következő évek eseményeinek, szóval egyáltalán nem lényegtelen, hogy ki és mikor ésmennyit áldozott a szerelem oltárán. Van még jó néhány más dolog is, ami miatt értetlenül csóváltam a fejem. Caleb állítólag okos és gazdag, mégis közel egy év alatt nem jut eszébe, hogy merre is keresse szíve választottját - az aktuális barátnőnek ez nem probléma. Hmm... SPOLER VÉGE!!!!!

A szereplőkre egy idő után nagyon kiakadtam: leginkább azért, mert mintha több személyiséget tuszkolt volna bele az írónő az adott karakterbe, ennek következményeként pedig az érintett nem tudta eldönteni, hogy miként is kell neki viselkednie az adott helyzetben - egy valami volt csak biztos: mindig leginkább a helyzethez nem illően. Egyik pillanatról a másikra kifordultak magukból a szereplők, levetették az addigi viselkedésformájukat - és voilá máris egy másik ember áll előttünk, csak éppen valahogy olyan idegennek tűnik az addigi események függvényében. A legjobb példa erre, amikor a komoly és stréber, a saját világába visszahúzódó Oliviából olyan pasifaló maca lesz, amitől kerekedik az olvasó szeme.

Szent meggyőződésem, hogy két ember, aki ennyire szereti egymást, nem így viselkedik a másikkal, nem járja végig ezt az utat, nem szívatja ennyire a másikat - főleg nem magát, hanem próbálja megoldani a helyzetet. Itt egyáltalán nem ezt tapasztaltam. Nekem olybá tűnt, mintha direkt gáncsolnák el a másikat és egyben saját magukat is, pedig mind a két fél önző... igaz, hogy egyben túl büszke is. De akkor is. Közben pedig telnek az évek és semmi nem halad egyről a kettőre.

Olivia végig azt hangoztatja, hogy ő mennyire rossz ember, mennyire gonosz, hogy Caleb jobban jár, ha messzire elkerüli, mindig azon sopánkodik, hogy a múltban is milyen gyorsan, egymás után dőltek be a hazugságai és gyakorlatilag ez okozta a vesztét. Nem mondom, hogy nem volt törtető és nem hazudozott, de azért én csak vártam azt a nagy durranást, azt a hatalmas gonosztettet amiről annyi utalást kaptam, de ami csak nem akart megérkezni. A végső ok, a fiatalkori szakítás ürügye - szerény véleményem szerint - nem kellett volna, hogy akkora problémát jelentsen, mint amekkora feneket ők ketten kerítettek neki. Egy szó, mint száz: értetlenül álltam ez előtt a gigászi és az előzmények tekintetében megoldhatatlannak tűnő, pedig egyébként csak kommunikációt és némi megértést igénylő probléma előtt, legalább úgy, mint a könyv történéseinek nagy része előtt.

Caleb nagy titka sem volt számomra olyan nagy titok, mert az egyik, eléggé sokatmondó jelenetbeli viselkedése alapján már gyanítható volt, hogy mire megy ki a játék. Bármennyire is szívdöglesztő és jómódú volt ő, mint pasi, azért valamivel több aktivitást vártam volna tőle - egyszerűen a falat kapartam a passzivitásától és a kivárásra való játékától. Mégis... ha valakit utálnom kell - és akarok is ebben a részben, mert muszáj -, az nem más, mint Leah, mert ő aztán tényleg hárpiaként viselkedett. Egyelőre még egy egészen halovány pozitív rebbenést sem érzek vele kapcsolatban.

Ezzel el is érkeztünk a végkövetkeztetéshez... Mert azt nem tagadhatom, hogy minden hibája és logikátlansága ellenére is úgy olvastam ezt a regényt, mint valami megszállott, szinte habzsoltam az oldalakat, képes volt olyan heves és ellentétes érzelmeket kiváltani belőlem, amilyeneket már régen tapasztaltam egy történet átélése, illetve értelmezése közben. (Régen voltam már ekkora gondban a pontozással is, de aztán csak végeredményre jutottam, és - talán éppen a kialvatlanságom miatt - nem voltam éppen túlságosan megbocsátó hangulatban.)

Elképesztő módon érdekel, hogy miként is néz ki a már ismert történések egy része Leah, illetve Caleb szemszögéből, valamint merre halad tovább a frenetikus trió (?) élete. Ebből is következik, hogy a folytatásokat biztosan olvasni fogom, egyelőre úgy érzem, hogy semmi sem tántoríthat el tőle. Még az is előfordulhat, hogy a különböző nézőpontok ismeretében újraértelmezem ennek a regénynek a történéseit is, de a hibákat és az értetlen viselkedést akkor sem tudom most sem elnézni, sem megbocsátani. Dühös vagyok és kész!

Van egy magyar szerző, aki sokkal, de sokkal ismertebb az óceán másik partján, mint idehaza, kicsi országunkban: ő nem más, mint B. B. Vayk, vagyis Vanyik Beatrix. A három nyelven beszélő, korábban okleveles közgazdászként dolgozó, jelenleg pedig két gyermekét nevelő anyuka, az őt gyermekkora óta foglalkoztató világot vetette papírra a saját alvásidejéből elrabolt, illetve a csemeték pihenőideje alatti nyugalmasabb órákban. A hobbiból, kikapcsolódásként írt történet a férj kezébe került, aki élvezettel olvasta az oldalakon megelevenedő cselekményeket, mígnem végső döntésként a kezébe vette az irányítást: az írás kikerült az asztalfiókból, először a hazai, majd pedig a tengeren túli könyvesboltok kínálatában jelent meg a tetralógia első kötete. Sikertörténet? Igen, mindenképpen, de ezzel még nincs vége.

A Readers Favourite, az egyik legrangosabb amerikai szervezet egyik tagjának kritikája alapján, a magyar regény jogosulttá vált a borítón feltüntetni a Readers Favourite öt csillagos pecsétjét. A Hollywood Book Festival pedig, amely a filmes alapanyag szempontjából is értékeli a regényeket, a rangos Honorable Mentions kategória egyik nyertesének nevezte A fekete láng urát. A hollywoodi díjátadóra 2014. július 26-án került sor. Azt hiszem ehhez csak gratulálni lehet.

Értékelés: 9/10

Kiadó: BV Service Kft.

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 484 oldal

Borító ár: 2.800 ,- Ft

Sorozat: A fekete láng ura

Folytatás: Tűzfehér
Műfaj: ifjúsági fantasy

Előttem sem volt ismeretlen a regény, mert már a hazai megjelenésekor - 2012-ben - felfigyeltem a kötetre, de ahogy az lenni szokott, elsodortak az események, és bár továbbra is érdekelt a történet, ennél tovább nem sikerült az ismerkedésben eljutnom. Azonban idén nyáron - némi közvetítéssel és kanyarral - eljutott hozzám egy felkérés, majd pedig a könyv dedikált példánya, beütemeztem az olvasást, a regényről alkotott véleményem pedig a következőkben olvashatjátok.

Különös, kissé mesebeli világba léptem be, amikor kinyitottam a könyvet és belemélyedtem az olvasásba. A történet akkor játszódik, amikor a Természet Erői még a földön járnak, gyakran felbukkannak az emberek között, akik tisztelettel tekintenek az életükben fontos szerepet betöltő elemek megtestesülésére. A Természeti Erők működését a saját törvényeik szabályozták és bizony nem mindegyikük viseltetett jóindulattal a másik, illetve a Föld lakói iránt. Közülük a leggonoszabb Tűz, aki azzal, hogy elrabolja Víz legféltettebb kincsét, a Vízgömböt, felborítja a Természeti Erők ősi egyensúlyát, pusztulásra ítéli az emberek világát, tettének következményeként pedig újra fellángol a két elem közötti ősi háború.

Robert Ground egy egyszerű, de kalandvágyó fiatalember, akinek nyugalmas életét a sarkaiból forgatja ki a családja ellen irányuló támadás, melynek folyományaként nem marad más választása, mint útra kelni és válaszokat találni az őt foglalkoztató kérdésekre. Küldetéséhez társak is csatlakoznak: az uránál kegyvesztetté vált tűzfajzat lány, egy fermad, illetve egy esőparipa. Robert és társai különös kirándulást tesznek a Természeti Erők több országában, néhol segítséget kapnak, máshol gátolják őket a tervük végrehajtásában, de egy valami minden esetben fennáll: hihetetlen kalandokban van részük, közben pedig maguk is változnak, a körülmények alakítják a jellemüket.

Tűz és Víz háborúja (A kép forrása: ITT.)

Mindig különös, bizsergető élmény egy hazai szerző regényét kézbe venni, mert ezek a történetek mégis csak itt, a Kárpátok ölelő karjai között születtek, ennek a népnek más a történelme, a gondolkodása, mint az óceán másik partján élő szerzőké. A természeti erők megszemélyesítése és a velük szemben érzett tisztelet nem áll messze a magyarok gondolkodásától, hitvilágától, sőt... Szinte mindenkiben ott rejtőzik tudás, amelyet népmesékből szívtunk magunkba, a történetek által keltett érzések nem múlnak el nyomtalanul. Ezzel pedig el is jutottunk oda, hogy bizony ez a történet magán viseli a népmesei elemek jó részét: adott egy egyszerű fiú, akinek a származása titkokkal van tele, akinek a küldetése az egész világ sorsát befolyásolja, akinek túl kell élnie a kalandokat, amit senki másnak nem sikerülne, meg kell szerezni azokat az eszközöket, amelyek segítik a csatáját. Segítői ugyan hatalmasok, de a végső csatát mégis neki kell megvívnia, a jutalma pedig egy olyan dolog, amelyre a kalandja elején még csak gondolni sem mert. A hasonlóság nem probléma, ha a mese magával ragad és lenyűgöz, erre pedig ez a történet nagyon is alkalmas - engem sikerült meggyőznie.

Ha nincs víz... (A kép forrása: ITT)

Nagyon tetszett az az aprólékosság, ahogy a szerző felépítette ezt a világot, részletesen bemutatta az emberek mindennapi életét, a Természeti Erőkkel szembeni viselkedésüket, valamint az elemek országait, uralkodóinak alapvető jellemét, az ott élők sorsát és gondolkodását.Elvarázsoltak a leírások, amely alapján a legapróbb részletet, eseményt is játszi könnyedséggel tudtam magam elé képzelni, a hangulat maradéktalanul, a legutolsó sejtemig átjárt. Az író képes volt a legegyszerűbb tevékenységet is hitelesen az adott elemhez igazítani, szinte játszott a szavakkal, a kifejezésekkel - én pedig egyik csodálatból a másikba estemés csillogó szemekkel meséltem hallgatóságomnak (barátnőimnek) az élményeimet, soroltam az egyedi szóösszetételeket. Példaként és kedvcsinálóként szerepeljen itt néhány a kedvenceim közül: lávamérő, magmalom, kürtőkalács, párafasírt, dagályrétes, solarkalács, ködszövőszék, harmatfonal... és még hosszan sorolhatnám, mert rengeteg van belőlük. Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy szívesen megtanulná a lávaszörp készítését, akkor a leírás alapján akár ezt is megteheti - bár az alapanyagok beszerzése azért okozna némi problémát. :)

Természeti erők (A kép forrása: ITT.)

Az egész történet alapja nem más, mint az elemek világa, azok hatása a földi életre, olyan az egész, mint egy mesés földrajz óra, amelynek anyagából megismerhetik a gyerekek, a fiatalok a föld belsejében tomboló forróság erejét, zabolátlanságát, a vulkánok működését, a víz körforgását. A szerző még arra is figyelt, hogy különválassza egymástól a földi és az égi vizeket, mindegyiküket külön királynő fennhatósága alá rendelje.
A kis csapat rengeteg "országot" meglátogat a kalandja során: járnak Felhőkirálynő birodalmában, Nap és Éjszaka országában, Tűz kietlen földjén. A többi elem nem bukkant még fel tartósan ebben a könyvben, ezért biztosan állíthatom, hogy rengeteg lehetőség és kaland rejlik még ebben a világban.

Robert (A kép forrása: ITT)

Még mindig van mondandóm, pedig már így is hosszúra nyúlt a gondolataim sora...
A szereplők közül Robert és Fény azok, akiket igazán meg tudtam kedvelni. Marian esetében viszont a változás az, ami említésre érdemes, de a fermad is határozottan jó figura. A napókat viszont nagyon nem tudtam hová tenni, a felbukkanásuk és folyamatos beavatkozásuk sokkal inkább meseszerű volt a számomra, mint bármi más a regényben. Egy idő után határozottan ráncoltam a homlokom, amikor ismételten megjelentek (még akkor is, ha jót akartak), mert így Robert érdemeit, erejét és találékonyságát kisebbítették a szememben.

A kezdeti események szempontjából teljesen kerek a történet, főhősünk végigjárja a neki kijelölt utat, megvívja a csatáját, teljesíti a rábízott küldetést és választ kap minden kérdésére. Viszont közben elindul valami, Robert és Marian érzelmei folyamatosan alakulnak a kalandok átélése közben, maguk sem tudják, hogy mi is történik velük, és bár korábban minden kérdésre kielégítő választ kaptunk, az ő szempontjukból nyitva hagyott és erősen függővéget produkáló a történet - olyan, amely után legszívesebben emelném le a következő kötetet, a folytatást a polcról.

Marian (A kép forrása: ITT)

A napók beavatkozása mellett mindössze egyetlen negatívumot tudok felhozni a kötettel kapcsolatban: volt egy olyan érzésem, hogy picit hosszúra sikerült. Még nekem, aki felnőttként olvastam a történetet is elkalandozott már a vége felé a figyelmem, vártam a kalandok befejezését,és mivel ez ifjúsági történet, szerintem a fiatalok is hasonlóképpen fognak majd érezni. Hogy hol lehetett volna rövidíteni? Most sikerült megfognotok ezzel a kérdéssel, mert bizony nem tudnám megmondani. Könnyen elképzelhető, hogy csak zaklatott napjaim erősítették fel bennem ezt az érzést, és másnak ez egyáltalán nem fog feltűnni, vagy problémát okozni.

Azt sem szabad kihagynom a felsorolásból, hogy a szerző nem csak ír, de rajzol is, a könyv borítóján található rajz is az ő keze munkájának az eredménye.

Ha mindez nem lett volna még elég, akkor ajánlom figyelmetekbe a könyv trailerét, valamint a regény facebook oldalát, ahol sok és még annál is több kép, illetve rajz található. B. B. Vayk honlapján a regény első nyolc fejezetébe bele is olvashattok (pdf formátum), epub fájlként pedig az olvasótokra is rakhatjátok. A közel ötszáz oldalas könyvből a nyilvánosan olvasható fejezet mintegy százötven oldalnyi terjedelmet tesz ki, amely alapján mindenki el tudja dönteni, hogy neki való-e ez a történet vagy esetleg mégsem - de erős a gyanúm, hogy inkább az előbbi lesz a megfelelő állítás.

Kalandos, mesés történeteket kedvelő fiataloknak, fiatalos lelkületű felnőtteknek nagyon ajánlott a regény olvasása. Szerintem ismerkedjetek meg vele közelebbről.

Kölcsönben volt nálam a könyv, és még így is nagyon sokáig várta a polcon, hogy végre a kezembe vegyem, de ez még véletlenül sem ennek a jópofa történetnek a hibája. Bár kedvelem a kosztümös regényeket, de csak mértékkel fogyasztom őket. Tudom, tudom... most bőszen forgatjátok a szemeteket, hogy de ez nem is egy olyan elbeszélés, amelyről az előző mondatomban említést tettem, hanem teljesen más. Igen, tudom, hogy elég makacs és kemény fejű vagyok, ha arról van szó, hogy valamit már eldöntöttem magamban. Hogy akkor miért és hogyan vettem rá magam mégis az olvasásra? Egyszerűen elszégyelltem magam, hiszen már éppen itt volt az ideje annak, hogy visszaadjam a könyvet a gazdájának és jogos tulajdonosának (köszönet a türelmedért @Szirmocska), egy beleolvasás erejéig a kezembe vettem, majd pedig... egész egyszerűen benne ragadtam a történetben.

Értékelés: 9/10

Kiadó: Láva Könyvkiadó

Kiadás éve: 2008.

Terjedelem: 382 oldal

Borító ár: 2.980 ,- Ft

Sorozat: Thursday Next
Újabb kiadás: Cor Leonis Kiadó (2013.)
Folytatás: Egy regény rabjai
(Cor Leonis Kiadó, 2013.)
Műfaj: alternatív történelem, krimi, humor

Ez egy másik, párhuzamos jelenkor, a 20. század egy meglehetősen különös és abszurd verziója, ahol létezik, illetve mindennapos az időutazás, ahol a háziállatok kihalt állatfajok klónozott példányai, valamint ahol hamisítják a verseket és egyéb irodalmi műveket. Thursday Next egy irodalmi mesterdetektív, azaz egy irodetes, aki rendszeresen a hamisítványok nyomába ered, ezúttal azonban élete eddigi legnagyobb kihívásával találja magát szemben. Eltűnik egyik kedvenc regényének, Charlotte Bronte Jane Eyre című művének eredeti kézirata, aki eltulajdonítja ezt az értékes ritkaságot, nem más, mint Acheron Hades, a zseniális, de gátlások nélküli bűnöző. A kézirat mellett még egyéb találmányoknak is lába kél, és az olvasók egyszer csak azt veszik észre, hogy a regény hősnője már nem is szerepel többet a történetben. Ha nincs hősnő, akkor nincs regény sem, szóval nincs más lehetőség: ide irodetes kell, ide Thursday Next kell!

"Mintegy száz év óta megmagyarázhatatlan kölcsönhatás tapasztalható a fantázia szülte művek és a valóság között."

Valamiért nagyon tartottam ettől a történettől, valamiért nagyon nem akartam olvasni, úgy éreztem, hogy nem fog nekem tetszeni. Csak beleolvasok, gondoltam... aztán jól benne ragadtam. Mert egyébként ez a regény könnyen képes eme nem mindennapi tett kivitelezésére - csak úgy belekóstolsz a történetbe, aztán már csak azt veszed észre, hogy egy dodó a házi kedvenced, hogy teljes mértékben elfogadod ezt a fura világot, sőt még vágyódsz is benne élni, hogy elfehéredett ujjakkal szorítod a lapokat, annyira szurkolsz a kicsit hibbant, de nagyon szimpatikus és kellően talpraesett főszereplőnek (akiről korábban természetesen úgy gondoltad, hogy utálni fogod). Ami viszont a legfontosabb: nyúlkálsz a történetben olyan sokat emlegetett eredeti regény után, mert már nagyon régen olvastad, és meg vagy győződve róla, hogy ott mintha másként zajlottak volna az események.

"Az átlagos felnőttek nem szeretik, ha a gyerekek olyan dolgokról beszélnek nekik, amelyektől megfosztja őket a saját elméjük szürkesége."

Ha már így felemlegettem a Jane Eyre történetét, akkor bizony azt sem hagyhatom ki, hogy jó ha az olvasó kellő ismeretekkel rendelkezik az eredeti regényt illetően, mert akkor lehet igazán értékelni az ebben a kötetben játszódó cselekményt. Thursday szinte kilátástalannak tűnő küzdelmet folytat azért, hogy mindenki abban a formájában ismerhesse meg a művet, amilyennek a szerzője megálmodta. Hmm... Bevallom, hogy én inkább azért izgultam, hogy miként lesz abból a "csökevényből", amit a regényben emlegetnek, az a cselekmény és végkifejlet, amit én korábban már olvastam, valamint azt sem tarthatom magamban, hogy tetszett, ahogy Fforde ezt a változást megoldotta, kifejezetten ötletesnek találtam.

"A valóságot a fiktív dolgoktól elválasztó határ nem olyan szilárd, mint hinnénk. Némileg olyan, mint a befagyott tó jege: emberek százai kelnek át rajta, aztán egyik este egy ponton elvékonyodik, majd beszakad, és valaki eltűnik a jég alatt; másnap reggelre megint befagy a lyuk."

Nagyon sok eredeti gondolatot tartalmaz ez a miénkhez hasonlító, de részben mégis más fizikai törvényeknek engedelmeskedő világ. A mindennapi történéseket, eseményeket jó érzékkel csavarja ki az író és hoz létre egy olyan univerzumot, amelyben jó és egyben érdekes is lenni. Az időutazás miatt az események eléggé megkavarodnak, sok az oda nem illő, az adott helyzetben még értelmezhetetlen pillanat, viszont imádtam az ilyen szituációkból adódó félreértéseket, bonyodalmakat - bár az is igaz, hogy néha meg a szívem facsarodott belé.

"Mindenki követ el hibákat az életben, egyesek többet, mások kevesebbet. Feltűnést csak azok a hibák keltenek, amelyeknek az árát emberéletekben számolják."

Kedveltem, hogy a humor olyannyira elemi részét képezi a történetnek, hogy el sem tudnám képzelni nélküle sem a szereplőt, sem pedig az eseményeket. A poénok mellett bőven kijut az akciókból, a hihetetlen jelenetekből és helyzetekből, valamint nem nélkülözi a történet a romantikus érzelmeket sem - persze ezt is amolyan kifacsart, kitekert verzióban, mert ebben a történetben másra nem is számíthatunk.

A regény újabb kiadása
(Cor Leonis Kiadó, 2013.).

Nagyon szerettem ezt a regényt... majdnem végig, vagyis inkább olyan nyolcvan százalékig, aztán úgy éreztem, hogy kezd egy kicsit túlnyúlni az általam igényelt terjedelmenés bevallom, hogy picit idegesített is, hogy minden aprócska szálat le akar zárni a szerző. Igaz, hogy a történet így lett teljesen kerek és egész, de azért nem bántam volna, ha valamivel hamarabb van vége, mert így úgy éreztem, mintha több vége lenne a történetnek. (Legutoljára az Ausztrália című filmmel jártam így, amikor legalább három alkalommal gondoltam, hogy most már főcímzene fog következni, de aztán mégsem az jött.) Szóval most is valami hasonló érzésem volt, de ugyanakkor azt is éreztem, hogy egyes lezárásoknak - a nyilvánvaló párhuzamok miatt - ebben a regényben van a helye.

Egy szó, mint száz, már nem tartok ettől a regénytől, maradéktalanul meggyőzött. Sőt, ha a kezembe kerül a folytatás, akkor bizony arra sem mondok nemet, mert kellemes meglepetésben volt részem, nagyon jól szórakoztam és mindenkinek ajánlani tudom, aki pár órára ki akarja zárni a külvilágot és jól akarja érezni magát.

"Itt van az ősz, itt van újra, S szép, mint mindig, énnekem." No persze, nem az egyre hidegebbre forduló időjárásnak, az esős napoknak és a gyengülő napsugaraknak örülök ennyire, nem ezeket értékelem ebben az évszakban, hanem bizony az őszi könyvmegjelenéseket, mert azokból - legnagyobb örömömre - rengeteg van. Még több is, mint amennyit az átlag könyvolvasó ember pénztárcája elvisel, illetve amennyi olvasás a normál halandó idejébe belefér. Itt az ideje, hogy megnézzünk miféle nyalánkságokat kínálnak számunkra a kiadók. Természetesen ebben a hónapban is csak a biztos megjelenéseket válogattam össze.

A sci-fi, mint műfaj nagyon felkapott mostanában, egyre és másra jelennek meg az újabb és újabb kötetek. Az Agave Könyvek kifejezetten élen jár a sci-fi történetek megjelentetésében. A kiadó ebben a hónapban Jeff VanderMeerDéli Végek-trilógiájának befejező részét, a Fantomfény című regényt, valamint egy új szerző, Pierce Brown Vörös lázadás címet viselő, sorozatkezdő kötetet hozta el a magyar olvasók számára. Az egyik könyv beszerzés alatt, a másik a kívánságlistámon. Kell ennél több?

A Fumax Kiadó is nagyon igyekszik, ennek köszönhetően olvashatjuk Andy Weir A marsi című történetét, amelyről eddig csak nagyon jókat hallottam. A könyv szintén beszerzés alatt - meggyőztek az értékelések.

Krimi és thriller terén is bőséges a kínálat ebben a hónapban. A Jaffa KiadóLuke Delany Hideglelés című könyvét jelentette meg, az Alexandra KiadóA.S.A. Harrison Halálos hallgatás című történetével jelentkezett, amely a fülszövege alapján számomra egyébként hasonlít - az általam is nagyon kedvelt - Holtodiglan című regény cselekményére. Mindkét könyv érdekel, az olvasás során pedig majd kiderül, hogy beigazolódtak-e a megérzéseim.

A Metropolis Media az elmúlt évben adta ki Valerio Evangelisti Eymerich-sorozatának első részét. Az Indulj, Inkvizítor! nem részesült éppen kedvező fogadtatásban az olvasók részéről, de úgy néz ki, hogy a második kötet, az Örökké élj, Inkvizítor! már sokkal kecsegtetőbb, összeszedettebb, érdekesebb és ígéretesebb. Még az is lehet, hogy belekezdek ebbe a nem éppen rövid sorozatba.

A komolyabb műfajok után áldozzunk a romantikának is némi figyelmet. A választék ezen a téren is pazar, részemről csak azokat a köteteket válogattam ki, amelyek felkeltették a figyelmem. Ebben a hónapban inkább a YA kategória kötetei kerültek a könyvesboltok polcaira, illetve érhetők el a kiadók webáruházaiban.

Az Athenaeum Kiadó egy sorozat kezdő kötetével, Rachel van Dyken Egyetlen című regényével jelentkezett. Egyelőre még csak szemezgetek a kötettel, de még bármi megtörténhet.
A Maxim Kiadó egy eddig még önálló kötetet, valamint sorozat kezdő részt, illetve folytatást is megjelentetett. David Levithan Nap nap után című regényének eddig még nincs folytatása, Robin LaFevers Dark Triumph - Sötét diadalcímű története a Halál szépséges szolgálóleányai sorozat második része, Claudia Gabel - Cheryl Klam Káprázat című regénye pedig egy új sorozat kezdő kötete. Mindhárom kötet a Dream válogatás része. Az első regény a kívánságlistámra került, a másodikat biztosan olvasni fogom, a harmadikkal még kivárok, mert már eddig is túl sok sorozatba kezdtem vele és mostanában valamivel megfontoltabb, óvatosabb vagyok.

A Könyvmolyképző Kiadó várható megjelenéseit követni már-már képtelenség a számomra és a lista egyre kuszább, egyre átláthatatlanabb, ahogy folyamatosan tolódnak a korábban beígért megjelenési időpontok - és akkor még ott van az, hogy valami csak a kiadónál, valami pedig már a boltokban is kapható. Kész káosz... Az ígéretekhez képest nem igazán volt aktív a kiadó a honapban - mármint a megjelenések szempontjából. A két megjelent kötet közül Molly McAdams Taking Chances - Kétesélyes szerelem című regényét választottam, bár az eredendően szerelmi háromszöghöz kapcsolódó téma miatt azért még kivárok, majd később eldöntöm, hogy egyáltalán kell-e nekem ez a regény, vagy inkább még sem. A könyv egyelőre csak a kiadó webshopjában vásárolható meg, a boltokba majd október 24-én fog kerülni.

Végül is bőven van miből választani. Érzéseim és előzetes információim szerint a jövő hónap is hasonlóan jónak ígérkezik, mert már most van jó néhány megjelenés, amely miatt erősen rángatózik a klikkelőizmom. :)

Olvastam a szerző másik könyvét, A Terápia című regényét, amely a csavarossága mellett a kiszámíthatatlanságával, lélektani elemeivel elérte nálam, hogy szinte elvesztem a cselekményében és képes volt számomra meglepő befejezést produkálni. Aztán észrevettem, hogy az írónak van egy másik története is, amely magyar nyelven megjelent, nem gondolkoztam túl sokáig, a regény fel is került a kívánságlistámra, majd ezt követően az egyik éles szemű, ajándékozó kedvű barátnőmnek köszönhetően pedig a polcomra. Mindennek már két éve és nem tudtam rá okot, hogy miért nem olvastam még a könyvet, ezért tavaly úgy döntöttem, hogy biztosra megyek: a kötet felkerült a Csökkentsd a várólistádat 2014 kihívás alternatív listájára.

Értékelés: 9/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Arany pöttyös

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem: 400 oldal

Fordította: Szakál Gertrúd

Borító ár: 2.999,- Ft

A mű eredeti címe: Amokspiel

Műfaj: thriller, krimi

Ira Samin neves kriminálpszichológus, aki azonban maga is komoly gondokkal küszködik, végső megoldásként pedig a halált választja: éppen gondosan előkészített öngyilkosságát akarja végrehajtani, amikor egy utolsó összetevő miatt leugrik a sarki kisboltba és ezáltal belekerül az események sűrűjébe. Hamarosan az egyik helyi rádióadó stúdiójában találja magát, ahol éppen egy túszdráma zajlik: egy férfi túszul ejtette a rádió személyzetének egy részét, valamint a látogatókat, és élő adásban, a rádió játékát felhasználva, minden órában véletlenszerűen hívogat fel embereket. A játék kegyetlen, mert ha a hívott fél a megfelelő jelszóval jelentkezik be, akkor egy túsz szabadon távozhat, de ha nem így történik... A túszejtő mindössze egyetlen dolgot követel, látni akarja a menyasszonyát - a gond csak az, hogy a lány már hónapok óta halott. Ira feladata, hogy élő adásban, mindenki füle hallatára folytassa le a túsztárgyalást, meggyőzze a férfit arról, hogy engedje el az általa fogva tartott embereket.

"...semmi sem kevésbé személytelen, mint a nyilvánosság."

A regényben az olvasó elé táruló helyzet lényegesen összetettebb, mint elsőre látszik:a felszínen túszdráma, egy kétségbeesett és végsőkig elkeseredett ember küzdelme, egy olyan ügyért, amely miatt mindenki őrültnek tartja; a második vonalban egy anya kerül összetűzésbe a saját érzéseivel, döntéseivel és tesz meg mindent a lánya érdekében. Mindezek hátterében pedig olyan mélységben húzódnak meg az indokok és magyarázatok, amelyek kibogozása nem éppen mindennapi feladat.

"Mindannyiunknak fel kell vállalnunk olyan dolgokat, amelyeket nem szeretnénk. Olyan dolgokat, amelyekkel fájdalmat okozunk másoknak. És, amelyeket még azok az emberek is elutasítanak, akikkel jót teszünk."

A helyzet már az elején is kilátástalannak és megoldhatatlannak tűnik, amely miatt akár unalmas is lehetne a történet, de még véletlenül sem az: a cselekmény és a karakterek épp eléggé összetettek voltak ahhoz, hogy a legutolsó oldalig képesek voltak a könyvhöz szegezni a figyelmem - és persze akcióban is eléggé bővelkedik a történet.

A Modecenter Berlin (MBC) épülete

Kitörő örömmel üdvözöltem, hogy a regény cselekménye Berlinben játszódik, és bevallom, hogy az olvasmányaim sok tengerentúli helyszíne után felüdülés volt a vén Európa egyik nagyvárosának helyeiről olvasni, európai gondolkodással szembesülni - persze erre már az író neve is elég garancia.

"Mindig mást hibáztatunk. Vagy a körülményeket tesszük felelőssé életünk nagy traumájáért. De valójában csak egyetlen ember létezik, aki tönkre tud tenni bennünket. Csak egyetlen embernek áll hatalmában, hogy teljesen elpusztítson minket, ha hagyjuk. Nekünk magunknak."

A túsztárgyaló: Ira helyzete egészen valóságos: egy anya, aki nem tudja feldolgozni a lánya halálát, egy pszichológus, aki úgy érzi, hogy kudarcot vallott, amikor az idősebbik lánya sikeres öngyilkosságot hajtott végre. A magánéleti és a szakmai balsikerek után ő maga az alkohol mámorába menekül, majd pedig végül az életét is el akarja dobni. Úgy kell lefolytatnia a túsztárgyalást, megmentenie a stúdióban bent rekedt embereket, hogy közben az eltökéltsége megingathatatlan, a sötét gondolatok átvették az uralmat a fejében, egyre súlyosabb elvonási tünetekkel küzd, és minden mondata nyilvános adásba megy. Mindenképpen időt kell nyernie, beszéltetnie kell a túszejtőt, még akkor is, amikor a magánélete és életének legkellemetlenebb élményei kerülnek terítékre.

"... a legszörnyűbb igazságot is könnyebb elviselni, mint a legkönyörületesebb hazugságot."

Berlin, Viktória park

A túszejtő:Egy kétségbeesett ember, aki a legapróbb részletig kidolgozott mindent az akcióval kapcsolatban. A követelése irreális, de csak a külső szemlélő számára, mert ő maga meg van arról győződve, hogy a menyasszonya él. Feltételezését arra alapozza, hogy a lány éppen akkor hívta fel telefonon, amikor az ajtaján már kopogott a rendőr, aki az egy órával korábbi baleset hírét hozta. Minden nyomozása, amely arra irányult, hogy kiderítsen valamit a lánnyal és az eseményekkel kapcsolatban, zsákutcába futott, ő maga pedig egyre mélyebbre süllyedt, elvesztette a vagyonát és a szakmai hírnevét. Nem maradt már választása, csak az, amibe most belekezdett: a nyilvánosság bevonásával kikényszeríteni a választ a hatóságokból, az illetékesekből.

"Csak egy papírvékony különbség van a tömegek és az őket vezető néhány ember között. Az egyik csak remél, a másik döntést is hoz. Mindent egy lapra tesznek fel, és készen állnak mindent elveszíteni, ha úgy hozza a sors."

A hatóságok: A SEK kommandó parancsnoka minél hamarabb meg akarja rohamozni a stúdiót, kifejezetten ellenzi Ira közreműködését az akcióban, de mivel nincs más választása, mint elviseli azt. Ira munkáját Götz, a beavatkozási egység vezetője támogatja, akit egyébként gyengéd érzelmek is fűznek a lejtőn lefelé száguldó kriminálpszichológushoz. A játék egyre összetettebbé válik, az érzelmek és az akaratok egymásnak feszülnek - az olvasó pedig rádöbben, hogy minden több, mint aminek elsőre látszik.

"Ha őszinték akarunk lenni, a nagy szerelmünket soha nem szeretnénk igazán megismerni. Csak a titkai által nem válik unalmassá a számunkra..."

Ragyogóan felépített, kellőképpen csavaros, titokzatos és akciódús történet, egy túsztárgyalás, amely a két beszélgetőpartner lelkének legmélyebb rétegeit is kiteregeti a nyilvánosság előtt.A szereplők kifejezetten szimpatikusak, még a túszokat szedő férfit sem tudtam utálni és bármennyire is megvetem az alkoholistákat, Ira valahogy mégis megnyert magának éles logikájávalés azzal a kitartással, amivel a cél felé haladt. Rendesen próbára tette az emberismeretem ez a könyv, és be kell vallanom, hogy bármennyire is figyeltem a részletekre és az összefüggésekre, bizony elbuktam a vizsgán.

A szerző mesterien keveri a lapokat, adagolja a feszültséget, lélekábrázolása tökéletesnek mondható, könnyedén hoz létre valós, ugyanakkor kétségbeesett és embert próbáló helyzeteket, akaratlanul is gondolkodásra készteti az olvasóját. Ez a regény egy zseniálisan megírt pszichothriller, amit bármikor hajlandó lennék újraolvasni, a vége ugyan már nem lenne meglepetés, nem kötne le annyira hihetetlenül pörgő akció, de így még jobban oda tudnék figyelni a részletekre. Megemelem nem létező kalapom az író előtt.

Nagyon jó érzés, amikor az ember lányának hosszúra nyúlik a szülinapja - vagy legalábbis az ajándékok áradata - és még a következő hónap elején is érkezik olyan csomag, amely az előző hónapban ünnepelt nagy eseményhez kapcsolódik. Szóval a szeptemberi beszerzéseim egy részét még az ajándékok halma teszi ki.
A maradék részt egy-két kihagyhatatlan akcióban levadászott kötet és a Delta Vision Könyvroham még fennmaradt pár könyvének zsákmánya jelentette. Hogy is néz ki ez részletesen? Pont így...

Akkor először következzen az a bizonyos szülinapi pénzből beszerzett zsákmány, amely részben egy nagyon olvasni vágyott sorozatkezdő regényből, Tarryn Fisher: The Opportunist - Kihasznált alkalom című kiadványából, egy sorozat második részéből - Rebecca Donovan: Visszafojtott lélegzet -, valamint egy trilógia befejező kötetből, Scott Westerfeld: Góliát című regényéből állt. A csomag második fele a Bane Krónikák G, N, U és S betűvel jelzett részeit tartalmazta. A zsákmányból már bőven olvasgattam, a maradék pedig nagy valószínűséggel felkerül a Csökkentsd a várólistádat kihívás kötetei közé.

Az akcióknak soha nem tudok ellenállni, ezért is szemezgettem ki a Könyvudvar csábító ajánlatai közül Danielle Trussoni: Angelopolis - Angyalok városa című regényét, amelynek egyébként még az első részét sem olvastam, de ettől függetlenül ezt egyszerűen muszáj volt beszereznem. :)

Régóta vadászom már a True Blood sorozat utolsó kötetére és szinte sehol nem sikerült jó áron rábukkannom a kötetre, ezért amikor a kiadó egyik akciójában szembe jött velem Charlaine Harris Véres Végzet című regénye, akkor nem álltam ellen, megszerveztem a beszerzést, a szállítást és végre az enyém lett a könyv. Végre rászánhatom magam az eddig nem olvasott kötetek tartalmának megismerésére.

A Delta Vision Könyvroham egy fantasztikus kiadói akció, amelyben az olvasók igényei minden szempontból figyelembe vételre kerültek. Még tavasszal átutaltam a kiadó részére a szükséges összeget, java részét le is vásároltam, de egy csekélyebb összeg még felhasználatlanul maradt, ezért is léptem most ez ügyben. A zsákmányt David Gemmell két könyve, a Makedónia oroszlánja, illetve A Sötét Herceg című regénye, valamint Alfred Bester Az arcnélküli ember című története jelentette. Ez utóbbi kötet a Mesterművek Sci-fi sorozat részeként jelent meg.

Hosszú idő óta ez az első hónap, amikor nem került recenziós könyv a beszerzési listámra. Persze ehhez az én ellenállásomra is nagy szükség volt, az akaraterőm rendesen próbára is lett téve, de végül csak sikerült ellenállnom a kísértésnek. Sajnos más tényezők alakítják jelenleg az életem és befolyásolják a szabadidőm, az olvasásra szánt időm, ezért nem merek recenziós kiadványokat olvasásra és értékelésre bevállalni. Talán egyszer majd ennek az időszaknak is a végére érek, addig pedig vagy ellenállok, vagy pedig megpróbálok mértékkel válogatni és csak a jelenlegi kötelezettségeimnek eleget tenni.

Ez volt tehát a szeptember. Egy hónap múlva ismét jelentkezem a rovat újabb bejegyzésével. Köszönöm, hogy mindenkinek, aki ezt a posztot elolvasta!

A szokásoknak megfelelően a hazai olvasók ismét a könyvhéten vehették kezükbe az Anita Blake, vámpírvadász sorozat legújabb kötetét, a sorozat huszadik magyarul megjelent regényét, a Tigrisvadászatot. Közel egy évvel ezelőtt tettem egy – akár fenyegetésnek is tekinthető – kijelentést, miszerint ha megjelenik az új rész, akkor én biztosan olvasni fogom, sőt, el is mondom a véleményemet róla. Mielőtt még valaki számon kérné rajtam az adott – akarom mondani írott – szavam, jelentem, hogy az ígéretem betartottam, sikeresen megismerkedtem a történettel, a folytatásban pedig beszámolok a regénysorozat aktuális kötete által bennem ébresztett érzésekről, gondolatokról.

Értékelés: 9/10

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 378 oldal

Fordította: Török Krisztina

Borító ár: 3.480,- Ft

A mű eredeti címe: Hit list

Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Előzmény: Bűnös vágyak, Nevető holttest,
Kárhozottak cirkusza, Telihold kávézó, Véres
csontok, Gyilkos tánc, Égő áldozatok, Sápadt
hold, Obszidián pillangó, Leláncolt Nárcisszusz,
Égkék bűnök, Lidérces álmok, Micah, Haláltánc,
A Harlequin, Fekete vér, Fogat fogért,
Végzetes flört, Ezüstgolyó

Folytatás: Kiss the Dead, Affliction, Jason
Műfaj: krimi, paranormális, misztikus, horror,
urban fantasy

Az Államok északnyugati részén különös kegyetlenséggel megölt áldozatokra bukkan a rendőrség, az elkövetési módszer miatt a hivatalos erők arra gyanakodnak, hogy a gyilkosságokban „szörnyek” is részt vesznek, ezért Anita Blake és Ted Forrester rendőrbírókat is bevonják a nyomozásba. Ted, vagyis Edward szerint a gyilkosságoknak egyetlen célja van: minél messzebb tudni Anitát a mesterétől, a testőreitől és a szeretőitől, akik egyszerre garantálják a biztonságát és táplálják az erejét. A védelemtől távol Anita sérülékennyé válik, ráadásul Minden Sötétségek Anyja, akinek a legutóbbi támadásban csak a teste pusztult el, mindent elkövet, hogy megszállja az egyetlen és minden idők óta legerősebb nekromanta testét. A valóságban és a metafizikai síkon vívott harcban Anita csak magára és a közelében tartózkodókra – elsősorban Edwardra, illetve néhány alakváltóra – számíthat, de hamar bebizonyosodik, hogy ha valakinek fontos az élete, akkor jobban jár, ha nem áll a valaha létezett legveszedelmesebb vámpír és kiszemelt prédája közé.

Anita és az ardeur viszonya az utóbbi időben némiképp rendeződni látszott, az irányíthatatlan, mindent elsöprő szenvedély valamivel kezelhetőbbé vált, ezért bizakodva tekintettem a jövőbe, reménykedtem benne, hogy végre – és végérvényesen – kifelé haladunk a túlzott mértékű szenvedélyes huncutkodás jelentette gödörből– ennek a regénynek a cselekményével kapcsolatban pedig különösen nagyok voltak az elvárásaim. Edward neve és jelenléte mindig garancia arra, hogy a nyomozás és a szörnyvadászat alkotják a történet fő vonalát, emiatt pedig kisebb a valószínűsége az orgiába fulladó jelenetek felbukkanásának, a végeláthatatlan metafizikai összecsapásoknak. Az előérzetem ezúttal sem hagyott cserben, ugyanis a korábbiakhoz képest ez a sorozatrész egészen visszafogott volt szexuális jellegű megmozdulások szempontjából: mindössze két, viszonylag rövid, egészen mérsékelt hevességű epizód „zavarja” meg a nyomozást – Anita eléggé terjedelmes „háreme” pedig „csak” egy újabb taggal bővül.

Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a tigriseket kegyetlen módon pusztító gyilkosok nem mások, mint a Harlequin, a rettegett bérgyilkos csoportosulás tagjai, akiknek még a nevét sem szabad kimondani.Ősidőktől létező szervezetük ugyan felbomlott a Minden Sötétségek Anyjával szemben elkövetett támadást követően, de tagjainak egy része továbbra is hűséges maradt korábbi parancsolójához. A Harlequin ebben a részben jelentősen kiveszi szerepét az események alakításából, sokkal aktívabbak, fenyegetőbbek, veszélyesebbek és félelmetesebbek, mint abban a regényben, amelynek címe az ő nevüket viselte.

Korábbi megérzéseim beigazolódni látszottak, hiszen az Ezüstgolyó című részben éppen csak halványan érződő, de azért vitathatatlanul jelenlévő cselekményszál ebben a kötetben lényegesen megerősödik, erőre kap és gyakorlatilag a középpontba kerül. Minden a csíkos bundájú alakváltók körül forog: Anita a Tigrisek Úrnője, a klánok szivárványa pedig fontos szerepet játszik a vérengzéssel, az akciójelenetekkel és a fanatizmussal tarkított események végső kimenetelében, a metafizikai síkon zajló összecsapás lezárásában.

Edward egy jelenség, ezt eddig is tudtam, de olyan nagyon rég volt már, amikor az ő karakteréről olvashattam,úgyhogy most – jobb kifejezést nem tudok rá – egyszerűen lubickoltam az általa nyújtott élvezetes alakításban. Hol elképedést, hol pedig hangos kacarászást eredményezett nálam, ahogy igazi valója, a hidegvérű gyilkos, vagyis Edward, illetve felvett szerepe, a profi rendőrbíró, azaz Ted Forrester – egymástól jobban nem is különbözhető – személyiségei között váltogatta a stílusát, arról nem is szólva, hogy legnagyobb meglepetésemre végig hitelesen és elképesztő időzítéssel vitte véghez a cseréket. Edwardot mindig is csíptem, de ennek a résznek köszönhetően a sorozat egyik legjobban kedvelt karakterévé vált a számomra.

Ha Edward felbukkan, akkor általában számítani lehet Olaf és Bernardo megjelenésére is– nincs ez másként ebben az esetben sem. Olaf és Anita viszonya nem éppen felhőtlen, hiszen a vámpírvadászunk külső megjelenésre pontosan az a típus, aki leginkább beleillik Olaf „hobbijának” profiljába. Nem elég tehát, hogy Anita a Harlequin célpontja, a testére egy különösen veszedelmes lény pályázik, még a sorozatgyilkos rendőrbíróval szemben is állnia kell a sarat, különben a „barátnő” kategóriából egy-kettőre átkerül az áldozat címkével ellátott csoportba. Mindezeket a gondokat még tovább tetőzi, hogy hősnőnknek az újonnan életbe lépett törvénymódosítások következményeivel, a helyi rendőrség vezető embere, valamint a terepi tapasztalattal nem rendelkező rendőrbírók által hangoztatott előítéletekkel is meg kell küzdenie. Hogy az összetett csata melyik frontja tartozik a legnehezebben megvívhatók közé? Szerintem mindig az éppen aktuális...

A kötet végére érve elégedetten gondoltam vissza az olvasottakra, az események alakulására, és pont ezért merem kijelenteni, hogy aki kézbe veszi ezt a regényt, és elmélyed az események leírásában, az utóbbi évek egyik legjobb Anita Blake történetét élheti át.Volt itt minden, ami a régi, oly nagyon hiányolt akciókra és vadászatokra emlékeztetett, illetve legnagyobb örömömre továbbhaladt és jelentős szerepet kapott a korábbi részekben a többi esemény miatt elnyomott történetszál.A vége pedig...úgy is mondhatnám, hogy meglepőre és érdekesre sikerült, de azt mindenképpen elérte, hogy ne legyen egyértelműen meghatározható a cselekmény kanyarodásának iránya, illetve hogy végre ismét izgalommal telve várjam a következő kötet megjelenését– pedig ilyen már régen fordult elő.

A regényről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

A kötet két történetet tartalmaz, és bár mindkét szerzőtől olvastam már, jelen esetben mégis Kresley Cole neve jelentette számomra a nagyobb vonzerőt a vásárlás során. Ez a véleményem a végére sem változott meg, valamint azt sem tagadhatom, hogy határozottan felemás érzéseket keltett bennem a kötet tartalma. Nézzük a véleményem részleteiben:

Kresley Cole: Az érinthetetlen (Halhatatlanok alkonyat után 8.)

A Halhatatlanok alkonyat után sorozat egy újabb történettel bővült,újabb valkűr és vámpír egymásra találásának lehetünk tanúi. A jelen események a sorozat kezdetét jelentő, de magyarul még nem kiadott kötetben - The Warlord Wants Forever - szereplő történésekkel egyidőben kezdődnek, amikor is a két Wroth testvér, Nikolai és Murdoch New Orleansban keresik a Mystet, a valkűrt.

Értékelés:
Az érinthetetlen: 8/10 pont
Örök csábítás: 2/10 pont

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 544 oldal (502 oldal + ajánlók)

Fordította: Császár Tímea / Lévai Márta

Borító ár: 3.499,- Ft

A mű eredeti címe: Deep Kiss of Winter

Sorozat:

Halhatatlanok alkonyat után / Alien Huntress

A sorozat kötetei: lásd a szövegben

Műfaj: paranormális, romantikus

A történet lassú folyású, időben jelentősen elhúzódnak az események, mert mire párosunk - Murdoch és Daniela - végre maradéktalanul élvezheti egymás társaságát, már túl vagyunk a magyarul megjelent első négy kötet eseményein, azaz Emmaline és Lachlain, Sebastian és Kaderin, Bowen és Mariketa, valamint Conrad és Néomi kapcsolatának nehézségein és egymásra találásán is. Semmiképpen sem érdemes tehát ezen négy történet - de legalább a Wroth testvérek kalandjainak - ismerete nélkül belevágni ennek a "kisregénynek" az olvasásába.

Daniela, valkűr, de ugyanakkor teljesen egyedi lény is, hiszen az anyja nem más volt, mint az izlánok királynője. Az izlániaiak lételeme a hideg, bőrük csak a fajtársaik érintését viseli el, minden egyéb faj érintése égető fájdalmat eredményez, illetve égési sebet hagy maga után. Mindezek mellett az izlániak képesek hősokkot kapni, ha a testük hőmérséklete megemelkedik, amelynek következménye még a halhatatlanok, így Danii esetében is végleges kimenetelű.

Murdoch Wroth, a félelmetes harcosok hírében álló észt testvérek egyike (bár nehezményezi, hogy általában nem harcosként, hanem a szoknyavadászként emlékeznek rá), aki véletlenül akad a lány nyomára, majd ugyanilyen váratlanul éri az is, hogy a lány tulajdonképpen az a nő, akit neki szánt a sors és aki képes újra életre kelteni benne a szenvedélyt. Meglepetés ide vagy oda, ez még kellemes is lehetne, de ugye a kedveshez nem lehet hozzáérni és ez azért elég nagy problémát jelent. Ráadásként a lányt a jelenlegi izláni király által küldött bérgyilkosok is üldözik és halálosan meg is sebesítik.

Határozottan jól esett olvasni a történetet, hozta azt a színvonalat, amit elvártam tőle. Murdoch és Daniela problémája húzósnak tűnik, megpróbáltatások elé állítja a páros mindkét tagját, alkalmazkodást és türelmet igényel tőlük. Ezzel viszont nem mindenki rendelkezik, mert Murdoch eléggé arrogánsan viselkedik a regény elején és az emberi életében hatalmas nőcsábász hírében álló, az elköteleződésre soha nem gondoló harcosnak határtalan kínszenvedést jelent, hogy nem érhet hozzá a nőjéhez. Az eddigi történetekkel ellentétben most nem a páros hölgy tagja vonakodott elfogadni a kapcsolatot, hanem az "agglegénybetegséggel" küszködő férfi partnernek kellett hosszabb utat bejárnia, mielőtt megszületett volna a végleges - és egyáltalán nem meglepő - döntés.

A kép INNEN.

Azt már említettem, hogy időben elnyúlik a történet és vele párhuzamosan sok minden más történik, zajlanak az események rendesen. Mármint a háttérben, mert a regénybeli cselekmény ennél lényegesen lassabb. Az eleje pörgőssége és a hirtelen megoldást nyújtó végkifejlet mellett az írás közepe eléggé leül, folyamatosan ugyanazon probléma - az érintés vágya és az érinthetetlenség - körül keringenek a szereplőink. Talán túl sokáig is. A szöveg szerint a Szövetséget - igen, mert ez az és akkor sem Legendavilág! - több, mint négyszáz faj alkotja, de ebből eddig nem sokat láttunk, hiszen az eddig magyarul megjelent kötetek jelentős részében a valkűr és vámpír fajok egymásra találásáról lehetett olvasni. Részemről már igényelnék egy kis változatosságot.

A sorozatban fontos szerepel játszó világ elnevezéseinek esetében viszont nagyon nem igénylem a változatosságot. Határozottan rosszul esett, hogy már megint már megint új fordítóhoz került a könyv (bár ezen nincs mit csodálkozni, mert a magyarul megjelent tíz kötet eddig nyolc fordítót tudhat magáénak), de még inkább dühített, hogy nincs egy sorozatszerkesztő a kiadónál, aki legalább összehangolná a sorozaton belül a különböző fordítók által alkalmazott (kreált) elnevezéseket.

Így fordulhattak elő a következő változtatások (bal oldalon a megszokott elnevezés, jobb oldalon a jelenlegi regényben szereplő kifejezés):

- Örökösödés helyett Hatalomátvétel,

- Szövetség helyett Legendavilág,

- Megtagadók helyett Ellenállók,

- illanás helyett követés (bár a szövegben többször szerepel a teleportálás kifejezés),

- átfordulás helyett átváltozás,

- scarba helyett dempír (ennél még a vémon is jobb volt alternatívának, mert egy ideig azon gondolkoztam, hogy miként is kerülnek ide a damphírok, akikről eddig egy árva szó sem hangzott el)

- Meseszép Myst-ből pedig (és ettől lettem a legidegesebb!) Kívánatos Harmat lett,

- Dermedtszívű Kaderin helyett Hidegszívű Kaderin és még hosszan sorolhatnám.

Egy valami azonban biztos: ezen "figyelmetlenség" kifejezetten bosszantó és képes agyon csapni az olvasási élményt. Bármennyire is örülök neki, hogy ez a történet megjelent, de az előbbiekben felsoroltak miatt hatalmas fekete pontot kap tőlem a kiadó.

A sorozat kötetei:

1.) The Warlord Wants Forever - Meseszép Myst (valkűr) és Nikolai Wroth (vámpír)

2.) Vámpíréhség - Emmaline Troy (félvér: valkűr/vámpír) és Lachlan McRieve (vérfarkas)

3.) Vámpírszerető - Dermedtszívű Kaderin (valkűr) és Sebastian Wroth (vámpír)

4.) Vámpírharc - Hőn Áhított Mariketa (boszorkány) és Bowen McRieve (vérfarkas)

5.) Vámpírvér - Néomi Laress (ember, szellem) és Conrad Wroth (vámpír)

6.) Vámpírzóna - Holly és Cadeon Woede (démon)

7.) A démonkirály csókja - Sabine (varázslónő) és Rydstrom Woede (démon)

8.) A tél halálos csókja/Az érinthetetlen (Daniela (valkűr/jégamazon) és Murdoch Wroth (vámpír)

9.) A gyönyör sötét hercege - Lucia (valkűr) és Garreth McRieve (vérfarkas)

10.) A sötétség démona - Carow Graie (boszorkány) és Malkom Slaine (scarba)

11.) Az álmok sötét harcosa - Ragyogó Regin (valkűr) és Aidan/Declan Chase (berserker)

Gena Showalter: Örök csábítás (Alien Huntress 4.5)

A szerzőtől eddig csak Az Alvilág Urai sorozat magyarul megjelent köteteit olvastam,és bár azok tetszettek, amikor olvastam őket, de nem nagyon rázott meg, hogy egy ideje már nincs belőle új rész magyar nyelven. Szóval ismertem az írónő nevét és pont ezért esett nagyon kellemetlenül az, amivel a könyvbeli története olvasása során szembesültem.

Bevallom, hogy nem bírtam végigolvasni a mindössze kétszáz oldal terjedelmű sztorit, amely annyira kiverte nálam a biztosítékot, hogy inkább nem is voltam kíváncsi az "események" végére. A szórakoztatás mindenek felett, ez a mottóm és ennek érdekében sok mindent elolvasok, illetve sok mindent elfogadok, de ez most kifejezetten sok(k) volt.

Az eredeti borító.

Aleaha alakváltó, de nem a bundás fajta, hanem tökéletesen le tudja másolni bárki megjelenését. Jelenleg éppen egy olyan nő alakját viseli, aki jelentkezett az ügynökséghez és most éppen a legelső bevetésén vesz részt. Épp a schön-ök, egy veszélyes idegen faj érkezését várják, amikor is helyettük a rakaiak érkeznek meg, akiknek bolygóját a schön faj tette tönkre és a Földön remélnek menedékre lelni. A harcosok vezére Breean, aki rögtön "kiszagolja" a lányt és a győztes csata jól megérdemelt jussaként - mondhatni hadizsákmányként - magának követeli a nőt. Idézem: "Asszony. (...) Enyém." Semmi finomkodás, csak így egyszerűen, mondhatni barbár módra. Valószínűleg földönkívülieknél ez a megszokott eljárási mód.

A történet a fülszöveg alapján nem hangzott éppen rosszul, ezért teljesen naivan bele is kezdtem az olvasásba, majd egyre hatalmasabbra kerekedett a szemem az oldalakon keresztül sorakozó képtelenségekés a vágyakozáson kívül gyakorlatilag semmi cselekmény láttán. A képtelenséggel megbirkózom, a fantázia szülte lényeket, helyzeteket is elfogadom, de a zavaros és élvezhetetlen dolgokkal már nem vagyok éppen túl jó viszonyban. Ez a történet pedig - finomkodás nélkül kimondom - úgy, ahogy van, egyszerűen gagyi!

Breean nem lenne rossz figura, de egyszerűen nem tudtam elképzelni az írónő képzeletében megjelenő szexi pasitúgy, hogy a róla szóló leírás aranyszín bőrű, aranyszemű és (lehet kapaszkodni) aranyvérű (és ez nem a Harry Potter!) férfiként mutatja be, akinek a vére egyébként vattacukor ízű (mert a hősnőnk megkóstolta: miközben a dalia válláról lógott fejjel lefelé és az veszettül száguldott vele, ő beleharapott a hátába és megcsócsálta kicsit - innen ez a megállapítás), és vágyakozásának megnyilvánulásaként fahéjas méz illatot áraszt magából. Ennél már csak az alakváltó Aleaha furcsább, aki bár nyilvánvaló, hogy nem ember, mégis meg van róla győződve hogy az, mert emberek külsejét ölti magára (teljesen logikus, nem?), egyébként pedig nemre való tekintet nélkül képes alakot váltani, ugyanakkor izgalom hatására nem tudja kontrollálni testének változásait, ezért félreérthetetlen helyzetekben előfordul, hogy férfi testbe bújik - a partnerét pedig ez nem igazán zavarja. Végül is... Hősnőnk alakváltásainak negatív következménye is van, ugyanis a külső gyakori cseréje vérbőséget okoz nála, az erei megdagadnak, ezért időnként kénytelen eret vágni (vagy rágni) magán, gyakorlatilag kivérezteti magát és ezzel minden vissza kerül a régi kerékvágásba.

Még ezeket, illetve az akarlak, de mégsem akarlak, kívánlak, de akkor sem leszek a tiéd dolgot is megemésztem volna, de volt egy mondat, ami aztán igazán kiverte nálam a biztosítékot.Háromszor olvastam el, gyakorlatilag minden szavát végigbetűztem, míg sikerült meggyőznöm magam, hogy a hiba nem az én készülékemben van, nem olvastam félre semmit és minden kifejezést megfelelőképpen értelmezek - a mondat mégis értelmetlen. Nem tudom, hogy eredetileg ez miként hangzik, de magyarra ferdítésben így: „Vajon mi ez az anális sóvárgás a folt nélküli ruhák után? Anális. Majdnem felvihogott.”

Nem sokkal ezen mondatot követően jött el az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy részemről itt a vége, befejeztem, ennyi volt. Jelenleg is úgy érzem, hogy legszívesebben két felé szedném a kötetet, az egyik felét a polcomon tartanám, a másikat pedig felhasználnám a gyújtósnak, mert abban a formában talán még ér valamit. Az utóbbi hónapokban volt már pár kellemetlen élményem, de az biztos, hogy régen olvastam már ennyire zavaros és szar történetet (bocsánat, de nagyon igyekeznem kell, hogy valamennyire megőrizzem az úrinős modorom és néha bizony kiesem a szerepemből). Nem fogok sírva fakadni, ha az Alien Huntress sorozat kötetei nem jelennek meg magyarul. De ha mégis, akkor ezek miatt a kötetek tutira nem fogom a pénztárcámat fogyókúrára fogni.

Emma Chase: Behálózva (Behálózva 1.)

Rachel Vincent: Lélekőrzők (Sikoltók 3.)

Donato Carrisi: Démoni suttogás

Robin Hobb: A végzet hajója (Élőhajók-ciklus 3.)

Várólista - 2014. augusztus

Eric Muldoom: Boszorkánylovag (Ammerúnia 1.)

Polcra került - 2014. augusztus

Amanda Stevens: A próféta (Sírkertek királynője 3.)

Könyvek erdeje: Nagyító alatt (5.): London másik arca

China Miéville: Kraken

Cassandra Clare - Sarah Rees Brennan/Maureen Johnson: Bane Krónikák (1-6. könyv)

Gaura Ágnes: Lángmarta örökség (Borbíró Bori 4.)

Tarryn Fisher: The Opportunist - Kihasznált alkalom (Szeress, ha hazudok is 1.)

B. B. Vayk: A vízgömb (A fekete láng ura 1.)

Jasper Fforde: A Jane Eyre eset (Thursday Next 1.)

Várólista - 2014. szeptember

Sebastian Fitzek: Ámokjáték

Polcra került - 2014. szeptember

Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat (Anita Blake, vámpírvadász 20.)

Kresley Cole - Gena Showalter: A tél halálos csókja (Halhatatlanok alkonyat után 8., Alian Huntress 4.5)