Laurell K. Hamilton regényei a hazai olvasóközösség számára sem igényelnek részletesebb bemutatást, hiszen a szerző mindkét sorozata hosszú ideje jelen van a hazai könyvpiacon és ütemesen bővülnek is a megvásárolható kötetek, időnként pedig számítani lehet a regényfolyamoktól független írások felbukkanására is. A rendszeres megjelenésekből úgy tűnik, hogy az olvasók továbbra is érdeklődnek a hihetetlen és egyre inkább bizonyos stílusjegyeket magán viselő kötetek iránt. Hasonló reakciókat produkálok magam is, mert annak ellenére, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett a regényekkel, a haladási iránnyal, mégis minden évben várom az újabb kötet megjelenését és reménykedem benne, hogy más eseményekben lesz részem, mint amit az utóbbi pár részben tapasztaltam. Remegve és rendületlenül várom a főszereplő korábbi verziójának visszatérését, a mozgalmas nyomozásokat és azt a színes világot, ami az elején annyira elvarázsolt ebben a sorozatban, hogy még most sem tudok lemondani róla. Mindezekből egyenesen következik, hogy Anita Blake és népes kompániájának legújabb kalandját és időtöltését leíró kötet olvasása a megjelenést követően nem váratott túl sokat magára.
Jean-Claude a Los Angelesből érkező tigris delegáció érkezését várja, amely tulajdonképpen nem is kifejezetten hozzá érkezik, hanem Anitához, mert tigrisek ügyében inkább ő az illetékes. Egyéni kötődés ide vagy oda, a lényeg továbbra is az, hogy a város urának, halandó szolgájának és az egyéb kapcsolódó személyeknek a külvilág felé tökéletes együttműködést és összetartozást kell mutatnia. Jelen esetben azonban szó sincs ilyenről, mert most éppen Asher az, aki bevágta a durcit, akinek nem tetszenek a játékszabályok. A probléma megoldást igényel és amíg a kivitelezés folyamatban van a gyanútlan résztvevőket meglátogatja Minden Sötétségek Anyja, akinek ugyan el kellett volna pusztulnia az egy évvel ezelőtti robbanásban, de mint az események is igazolják, csak a teste pusztult el, a lelke pedig átvette a Tanács tagjai fölött az irányítást. Jean-Claude és Anita minden lehetséges fegyverrel és képességével, triumvirátusainak és embereinek minden rendelkezésre álló erejével harcol a hirtelen érkezett támadás ellen. A kérdés mindössze annyi, hogy fenn tudják-e tartani az ellenállást, erősek-e annyira, hogy elhárítsák a veszélyt? Képesek lesznek felkészülni az újabb támadásra? Most már nem elég a külvilág felé mutatott összetartozás, ténylegesen így kell cselekedniük, különben vége mindennek. Anitának pedig - nincs ebben semmi meglepő - ismételten tovább kell fejlődnie.
Az utóbbi pár kötet olvasása után határozottan hiányérzetem volt, mert egyes szereplőket, akiknek karakterei meghatározóak a történet alakulása szempontjából - és akikről nagyon szerettem olvasni - hosszú ideje hanyagol a szerző. Nem is nagyon tehet mást, hiszen annyi szereplőt mozgat a történetben, hogy jegyzetek nélkül lassan már képtelenség követni, hogy az éppen felbukkanó személy melyik fajhoz tartozik és hogyan került kapcsolatba St. Louis városának irányító csoportjával. Jean-Claude, Richard és Asher mindenképpen azok közé tartoznak, akiket hosszú kötetek óta éppen csak megemlített a szerző, nem képezték a cselekmény szerves részét. Damien pedig még a regényfolyam érdekesebb felének egyik írásában szerepelt utoljára, valamikor az "ősidőkben". Legnagyobb örömömre ők most mindannyian jelen vannak ebben a könyvben és nem kevés meglepetést okoztak a számomra a viselkedésükkel, mert a szerző teljesen kifordította korábbi személyiségüket: Asher duzzog és lázad, Richard maga az engedelmes kis farkas, nyoma sincs benne a korábbi hisztinek, Damien pedig eléggé határozottan viselkedik. A többiek - legnagyobb örömömre - hozzák a formájukat, mert ennyi hirtelen változást is pont elég volt megemésztenem.
A történetben tett vargabetűknek, kitérőknek köszönhetően egyes szereplők esetében erősen igénybe kellett vennem viszonylag jónak tartott memóriámat és az emlékezetem legmélyéről előásni a korábbi kapcsolódási pontokat, pozitívum, hogy az események felidézésében maga a szerző is készségesen segédkezik és megadja a szükséges jelszavakat a kivitelezéshez. Különös fontossággal bírnak a könyvbeli események szempontjából a Haláltánc, A Harlekinés a Fogat fogért kötetek cselekményei.
Bizakodtam abban, hogy a szerző és ezzel együtt a sorozat is lassan kikecmereg abból a gödörből, amely egy ideje már jellemző a történetre, mert az előző részeket olvasva meg volt erre is az esély és ugye a remény, az mindig remény marad. Szomorúan toltam félre elvárásaim apróra összeroppant darabkáit, mert a korábbi kifelé kapaszkodás megtorpant és bizony újra a szokásos csapdájába sétált bele a szerző: a viszonylag nagy terjedelmű regényben alig haladunk előre az eseményekkel, nincs nyomozás, túl sok a lelkizés, a metafizikai katyvasz és a kötet elég nagy százalékát teszi ki bizonyos - leginkább csoportos - testmozgás, amelyet az ember szívesebben művel, mint olvas róla.
Néha felbukkannak érdekes szituációk a könyvben, felpörögnek a történések, hogy aztán újra átvegye a helyüket a szokásos nyűglődés, toporgás és erőfitogtatás, orgiának is beillő, részletesen bemutatott helyzetek, illetve ugyanazok a morális és etikai kérdések, amelyeket már annyiszor végigrágtunk és amelyekkel az események hatására senki nem foglalkozik, egészen a következő felbukkanásukig, hogy akkor újra messzire sodródjanak és ismételten érdektelenné váljanak.
Jean-Claude a Los Angelesből érkező tigris delegáció érkezését várja, amely tulajdonképpen nem is kifejezetten hozzá érkezik, hanem Anitához, mert tigrisek ügyében inkább ő az illetékes. Egyéni kötődés ide vagy oda, a lényeg továbbra is az, hogy a város urának, halandó szolgájának és az egyéb kapcsolódó személyeknek a külvilág felé tökéletes együttműködést és összetartozást kell mutatnia. Jelen esetben azonban szó sincs ilyenről, mert most éppen Asher az, aki bevágta a durcit, akinek nem tetszenek a játékszabályok. A probléma megoldást igényel és amíg a kivitelezés folyamatban van a gyanútlan résztvevőket meglátogatja Minden Sötétségek Anyja, akinek ugyan el kellett volna pusztulnia az egy évvel ezelőtti robbanásban, de mint az események is igazolják, csak a teste pusztult el, a lelke pedig átvette a Tanács tagjai fölött az irányítást. Jean-Claude és Anita minden lehetséges fegyverrel és képességével, triumvirátusainak és embereinek minden rendelkezésre álló erejével harcol a hirtelen érkezett támadás ellen. A kérdés mindössze annyi, hogy fenn tudják-e tartani az ellenállást, erősek-e annyira, hogy elhárítsák a veszélyt? Képesek lesznek felkészülni az újabb támadásra? Most már nem elég a külvilág felé mutatott összetartozás, ténylegesen így kell cselekedniük, különben vége mindennek. Anitának pedig - nincs ebben semmi meglepő - ismételten tovább kell fejlődnie.
Az utóbbi pár kötet olvasása után határozottan hiányérzetem volt, mert egyes szereplőket, akiknek karakterei meghatározóak a történet alakulása szempontjából - és akikről nagyon szerettem olvasni - hosszú ideje hanyagol a szerző. Nem is nagyon tehet mást, hiszen annyi szereplőt mozgat a történetben, hogy jegyzetek nélkül lassan már képtelenség követni, hogy az éppen felbukkanó személy melyik fajhoz tartozik és hogyan került kapcsolatba St. Louis városának irányító csoportjával. Jean-Claude, Richard és Asher mindenképpen azok közé tartoznak, akiket hosszú kötetek óta éppen csak megemlített a szerző, nem képezték a cselekmény szerves részét. Damien pedig még a regényfolyam érdekesebb felének egyik írásában szerepelt utoljára, valamikor az "ősidőkben". Legnagyobb örömömre ők most mindannyian jelen vannak ebben a könyvben és nem kevés meglepetést okoztak a számomra a viselkedésükkel, mert a szerző teljesen kifordította korábbi személyiségüket: Asher duzzog és lázad, Richard maga az engedelmes kis farkas, nyoma sincs benne a korábbi hisztinek, Damien pedig eléggé határozottan viselkedik. A többiek - legnagyobb örömömre - hozzák a formájukat, mert ennyi hirtelen változást is pont elég volt megemésztenem.
"Attól, hogy a gonoszságot a jó célért viszed véghez, még nem változik gonoszságból jósággá."
![]() |
Bengáli tigrisek |
Bizakodtam abban, hogy a szerző és ezzel együtt a sorozat is lassan kikecmereg abból a gödörből, amely egy ideje már jellemző a történetre, mert az előző részeket olvasva meg volt erre is az esély és ugye a remény, az mindig remény marad. Szomorúan toltam félre elvárásaim apróra összeroppant darabkáit, mert a korábbi kifelé kapaszkodás megtorpant és bizony újra a szokásos csapdájába sétált bele a szerző: a viszonylag nagy terjedelmű regényben alig haladunk előre az eseményekkel, nincs nyomozás, túl sok a lelkizés, a metafizikai katyvasz és a kötet elég nagy százalékát teszi ki bizonyos - leginkább csoportos - testmozgás, amelyet az ember szívesebben művel, mint olvas róla.
"De néha nem visz mindent a jó külső és a méretes szerszám. Néha ennél többre vágyna az ember lánya, és ha nincs több, hát kénytelen nemet mondani."
![]() |
Máltai vagy kék tigris (forrás) |
"A megbánás és a sajnálat mindig abból fakad, hogy az ember nem tette meg korábban, amiről már akkor tudta, hogy meg kellett volna tennie."
A lényegtelen információk mögött mélyen elbújva érzem, hogy halad a történet fő szála, csak a testgyakorlások és lelkizések folyamatosan megakasztják az eseményeket. Eddig indokolatlannak tartottam, de lassan már érzem, hogy miért van szükség Anita folyamatos fejlődésére és miként is segítenek neki és társainak a különleges vámpírjegyek. A tigrisek sokfélesége és szerepe is nagyon lényeges, csak remélni merem, hogy a következő kötetben végre sikerül tovább lépni az eseményekkel.
Mint minden Anita Blake regénynek az utóbbi időben, ebben az esetben is eléggé összecsapott a történet vége, a folyamatosan túlírt és elhúzódó eseményeket követően a hatalmas méretű probléma veszélyes hirtelenséggel oldódik meg, még egyszer neki kellett futnom az utolsó pár oldal olvasásának, mert nem hittem el, hogy az lett a vége, ami. A levezetés pedig egyszerűen furcsa, nagyon nem illik a kötet végére. Azt viszont nem hagyhatom szó nélkül, hogy a borító gyönyörű és a kiadó ismételten minőségi munkát végzett a kiadvánnyal.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy olvasni fogom-e a következő kötetet? Mondanám, hogy gondolkozom rajta, de az álszentség lenne, mert már most kijelentem, hogy igen. Haladok tovább a sorozattal és most már csak azért is kivárom, hogy mi lesz ennek az egész metafizikai katyvasznak a vége. A kíváncsiságomat is az kellemesen bizsergeti, hogy az írónő meddig tudja még nyújtani ezt a történetet, meddig tudja még növelni Anita hódolóinak számát? A véleményemet tehát a következő kötet után is ki fogom fejteni és meg fogom osztani veletek. Anita Blake ügyben találkozunk egy év múlva.
A könyvről írt értékelésem teljes terjedelmében az ekultura.hu oldalon is olvasható.
![]() |
Az eredeti borító |

Pontszám: 7
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 496 oldal
Teljes ár: 3.280,-
Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Eredeti cím: Bullet
Teljes ár: 3.280,-
Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Eredeti cím: Bullet
A sorozat további részei: Bűnös vágyak, Nevető holttest, Kárhozottak cirkusza, Telihold kávézó, Véres csontok, Gyilkos tánc, Égő áldozatok, Sápadt hold, Obszidián pillangó, Leláncolt Nárcisszusz, Égkék bűnök, Lidérces álmok, Micah, Haláltánc, A Harlequin, Fekete vér, Fogat fogért, Végzetes flört
Forrás: magánkönyvtár
Forrás: magánkönyvtár