Colleen Hoover mindig tart egy bizonyos színvonalat a regényeivel és mindig ad valami újat a történeteivel. Azt sem bánom egy szemernyit sem, hogy félretette a kamaszokat és inkább a felnőtt korosztályt részesíti előnyben, ha szereplőt választ a legújabb írásához. Nem biztos, hogy a problémák komolyabbak, a megoldások gördülékenyebbek, de legalább nem az első csók elcsattanása a lényeg, hanem némileg több szenvedély - és akarat - bújik meg a lapok között. Néha ilyen fajta könyv is kell az olvasási listára. Meg azért is, mert Colleen Hoover írta - ezáltal pedig számomra kötelező tartozéka a könyvespolcomnak is.
A történetét tekintve ez a regény nem egy nagy szám, gyakorlatilag semmi meglepőés jó néhány hasonló témájú olvasmánnyal az ember háta mögött, eléggé kiszámítható. De mégis működik. Nagyon is működik az élmény és ez leginkább a szerzőnek köszönhető, meg az élő, érző és az érzéseiket, a hangulatot tökéletesen átadó szereplőknek, szituációknak.
Mi is történik ebben a romantikus, de mégis szívet facsaróan fájdalmas sztoriban? Adott két egyedülálló fiatal, akik a saját elképzeléseik foglyai: az egyik a karrierjére koncentrál, a másik a múlt fájdalmai elől menekül. Amikor azonban összetalálkoznak, az addigi célok kissé háttérbe szorulnak, a régóta vastagodó jég pedig olvadni kezd. A hirtelen fellobbanó szenvedély mellett az érzelmek másodlagosak - legalábbis egy ideig.
Váltakozó nézőpontú történetről van szó, ahol Tate fejezetei a jelenben, Miles fejezetei pedig - a regény nagyobb részében - a múltban játszódó eseményeket mutatják be. Így egyszerre ismerhettem meg a sérült Milest, a mogorva férfit, valamint a kamaszként még egészséges lelkű és szerelmes fiút.
Tate és Miles kapcsolata mindennek tekinthető, csak éppen kiegyensúlyozottnak nem, mégis működik, amíg betartják a korábban hozott szabályokat. Csakhogy a szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket, az érzelmeknek pedig nem lehet sokáig gátat szabni. Főleg, hogy Tate nem is egy olyan nő, aki - egy bizonyos idő eltelte után - háttérbe szorítja a saját igényeit a másik hóbortja miatt. Tetszett, ahogy a csajszi az első időkben független nőként állt a szenvedélyes kapcsolathoz, majd amikor úgy döntött, hogy túlnőtt rajta a korábban vállalt szerep, meghozta a lehető legnehezebb döntést - mert van az a helyzet, amikor valósággal szembesítés előrébb mozdítja az eseményeket, mint a látszat fenntartása. Kedvelem, hogy Colleen Hoover történeteinek szereplői általában erős és határozott jellemmel rendelkező, a saját igényeiket is szem előtt tartó nők - akaratlanul is példát mutatnak és a tanácsokkal szolgálnak a nehéz helyzetek értelmezéséhez.
 |
| Értékelés: 8 pont a 10-ből Kiadó: Könyvmolyképző Kiadói sorozat: Rubin pöttyös Kiadás éve: 2018. Terjedelem: 326 oldal Fordította: Barthó Eszter Borító ár (puha): 3.299,- Ft A mű eredeti címe: Ugly Love Műfaj: romantikus, new adult Hopeless - Reménytelen Lossing Hope - Reményvesztett Finding Cinderella - Helló, Hamupipőke! Slammed - Szívcsapás Point of Retreat - Visszavonuló This Girl - Ez a lány Maybe Someday - Egy nap talán Confess - Vallomás It Ends Whit Us - Velünk véget ér |
Mi is történik ebben a romantikus, de mégis szívet facsaróan fájdalmas sztoriban? Adott két egyedülálló fiatal, akik a saját elképzeléseik foglyai: az egyik a karrierjére koncentrál, a másik a múlt fájdalmai elől menekül. Amikor azonban összetalálkoznak, az addigi célok kissé háttérbe szorulnak, a régóta vastagodó jég pedig olvadni kezd. A hirtelen fellobbanó szenvedély mellett az érzelmek másodlagosak - legalábbis egy ideig.
Váltakozó nézőpontú történetről van szó, ahol Tate fejezetei a jelenben, Miles fejezetei pedig - a regény nagyobb részében - a múltban játszódó eseményeket mutatják be. Így egyszerre ismerhettem meg a sérült Milest, a mogorva férfit, valamint a kamaszként még egészséges lelkű és szerelmes fiút.
Tate és Miles kapcsolata mindennek tekinthető, csak éppen kiegyensúlyozottnak nem, mégis működik, amíg betartják a korábban hozott szabályokat. Csakhogy a szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket, az érzelmeknek pedig nem lehet sokáig gátat szabni. Főleg, hogy Tate nem is egy olyan nő, aki - egy bizonyos idő eltelte után - háttérbe szorítja a saját igényeit a másik hóbortja miatt. Tetszett, ahogy a csajszi az első időkben független nőként állt a szenvedélyes kapcsolathoz, majd amikor úgy döntött, hogy túlnőtt rajta a korábban vállalt szerep, meghozta a lehető legnehezebb döntést - mert van az a helyzet, amikor valósággal szembesítés előrébb mozdítja az eseményeket, mint a látszat fenntartása. Kedvelem, hogy Colleen Hoover történeteinek szereplői általában erős és határozott jellemmel rendelkező, a saját igényeiket is szem előtt tartó nők - akaratlanul is példát mutatnak és a tanácsokkal szolgálnak a nehéz helyzetek értelmezéséhez.
Keveréke ez a könyv az élvezetnek, az érzelmeknek és a szenvedélynek.Romantikus pillanatokból kevesebbet tartalmaz, mint szenvedélyes együttlétek leírásából, ezért inkább azoknak ajánlom az olvasását, akik az utóbbit jobban bírják - esetleg kedvelik is - a regényekben. Mivel nekem a tüzes jelenetek leírásával sincsen bajom, ezért alapvetően kedveltem a történetet. A szimplán romantikus történetek kedvelőinek viszont ez a sztori kissé nyersnek és túlfűtöttnek tűnhet. Ami mindkét olvasótábornak szemet szúrhat, az a klisék sora és a meglepetések hiánya - ez van, akinek be fog jönni és van, akinek nem. Részemről élveztem a regényt és az adott pillanatban bennem ébresztett hatását.
Sajnos az olvasmányos stílusa és a zsebkendő után kívánkozó megható jelenetei ellenére sem tudott annyira a szívemhez nőni a történet, mint a szerző korábbi írásai. Mindenképpen színvonalasabbnak gondolom, mint a kategóriában megjelenő kiadványok legnagyobb részét, de ettől függetlenül sem érzem azt a szívet tépő élményt, amit vártam.Éppen maradandónak sem érzem a kapott élményt, mert másfél hónappal az olvasás után - amikor is írom ezt a posztot - már elő kellett vennem a fülszöveget a szereplők nevének felidézése miatt és fel kellett lapoznom a könyvet a történetszál és az érzések emlékezetembe csalogatása miatt. Ennél azért sokkal emlékezetesebbek szoktak lenni a szerző történetei a számomra. De könnyen elképzelhető, hogy bennem van a hiba, mert mostanában más könyvek sem azt az élményt adják, amiben reménykedek.
De amikor olvastam, akkor élveztem az olvasást, kellemesen kikapcsolt és a kiszámíthatósága ellenére is képes volt hatni az érzelmeimre az adott pillanatban. Ajánlom-e olvasásra? A szerző regényeit kedvelőknek mindenképpen. Meg persze a többieknek is, de csak akkor ha megfelelőnek ítélik hozzá a hangulatukat.
