Orson Scott Card: Ender száműzetésben (Végjáték Univerzum)

Tagadhatatlan, hogy Orson Scott Card stílusa egyedi és én kifejezettem kedvelem azt - ennél többre nincs is szükség ahhoz, hogy elmerüljek az általa írt történetekben és amikor kedvem szottyan hozzá, a kezembe vegyem azokat. A Végjátéksorozatés az egész univerzum a kezdetektől fogva a kedvencem és örülök neki, hogy még több vár olvasásra belőle, mint amin már túl vagyok, mert így még átjárhat a várakozás izgalma. Az tuti, hogy sorozat mindegyik kötete sorra fog kerülni az olvasásban. 

Igazodva az adott regény szerkezetéhez, kissé rendhagyó formába öntöttem a véleményem Ender kamasz és ifjúkori éveiről, arról az időszakról, ami eredetileg kimaradt a Végjáték sorozatból és hatalmas lyukként tátongott a történet szövetében.

El szeretném mondani, hogy nagyon kedvelem az írásait, mert vagy képesek arra, hogy kiragadjanak a mindennapokból, vagy számos bölcsességet olvasok a regények oldalain, miközben kitűnően szórakozom az elmés párbeszédeken, illetve "példabeszédeken". Az eddig olvasottak alapján a Végjáték sorozat az egyik kedvencem, amelyben minden együtt van, amit csak kedvelek a stílusában és a történeteiben. 

Azért választottam a - magyarul - Ender száműzetésben című regényét olvasásra, mert úgy gondoltam, hogy ennek a sztorinak a megismerésével két legyet üthetek egy csapásra: eltölthetek némi időt Enderrel, megismerhetem azokat az éveit, amelyekben sok minden történt vele, amely meghatározta későbbi személyiségét és persze több kérdésre is választ ad, valamint teljesíthetek egy kihívást - a 2016-os sience fiction megjelenések feltételként megadott számú olvasását. Örülök a választásomnak, mert részben megtaláltam azt, amit kerestem és amire számítottam, ugyanakkor szomorú és csalódott is vagyok, mert mégsem teljesen azt kaptam, amiről olvasni szerettem volna - legalábbis nem abban a formában, ahogy szerettem volna.

A Holtak Szószólója olvasását követően rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem - és meg kell említenem, hogy az Árnyék sorozatot nem is olvastam, ezért a kérdések csak egy része merülhetett fel válaszra várásként. De melyek is ezek a kérdések? Hogyan dolgozta fel Ender az egész háborút? Hogyan viselkedett, amikor már nem volt szükség a "szolgálataira"? Hogyan vált az emberek szemében Enderből, a Hangy háborúk hőséből Fajírtó Ender? Hogyan és miért változott meg ennyire a közhangulat? Mit követett el a háborús hős fiú? Hogyan került hozzá a Hangykirálynő gubója? Persze nagy vonalakban tudom, hogy miként bukkant rá Ender, de érdekeltek a részletek is. Mivel zavart az a rengeteg év, amely a Végjáték és a Holtak Szószólója között eltelt, ezért érdekelt, hogy mi történt közben. Hogyan és miért határozta el Ender, hogy bolygóról bolygóra fog utazni? Hogyan vált olyan emberré, aki a Holtak Szószólójában felbukkant?És persze még számtalan apróság, amelyeket most nem részleteznék.

Hálás köszönetem, hogy a kérdéseim egy részére választ kaptam.Nagy élvezettel olvastam Ender háború utáni napjairól és a hangulatáról, személyiségének fejlődéséről, a vállát nyomó gondokrólés minden másról – akarom mondani, minden másról, aminek Ender áll a középpontjában. Ugyanakkor voltak a regényben számomra érhetetlen és véleményem szerint teljesen felesleges fejezetek, amelyeknek pár mondatba sűrített lényege ugyanazt az információmennyiséget adta volna a történet egészének szempontjából, mint a sok-sok oldal. Igen, Alessandra és Dorabella fejezteire gondolok, amelyeket mindennél és még annál is jobban untam, mert úgy éreztem – és ez be is biznyosodott –, hogy más, lényeges események elől veszik el a szerepet.

Ender persze nem hazudtolta meg magát és szerencsére csalódást sem okozott, kedveltem a vele töltött időt és tényleg úgy érzem, hgy szükség volt ennek a történetnek, a hiányzó éveknek a megírására. Mindössze csak annyi a hozzáfűzni való, hogy ennek jobb lett volna, ha minderre a maga idejében, a sorozat szerves részeként kerül sor és nem utólag, amolyan kiegészítésként.

Az már az én hibám és hiányosságom, hogy az Árnyék sorozat részeit még nem olvastam, ezért a történet egyik szálát nem értettem: egy ideig ezt is feleslegesnek éreztem, de aztán rájöttem, hogy van okaés jelentősége, hogy ebben a kötetben szerepel. Arra viszont tökéletesen alkalmas volt, hogy még inkább felkeltse az érdeklődésem az univerzumhoz tartozó többi regény iránt– nem mintha egyébként nem akartam volna olvasni ezeket egyébként is.

Sok kérdésemre választ kaptam, de a történet elmesélésével mégsem vagyok maradéktalanul elégedett. Kiegészítő kötetnek határozottan jó volt, azonban színvonalban és cselekményben meg sem közelítette az általam eddig olvasott, a Végjáték sorozathoz tartozó írásokat. Minden elégedetlenségem ellenére is őszinte hálám, amiért megszületett a regény, illetve ugyanígy örülök a magyar megjelenésnek is.

Továbbra is maradok őszinte tisztelője és rajongója: 

* Az email címek nem valódiak, a saját elmém szüleményei.